Női kosár NB I: csak U23-as játékosokkal indul a Soproni Darazsak Sportakadémia

Vágólapra másolva!
2024.06.25. 10:23
A Soproni Darazsak idényzáró rendezvénye (Fotó: sopronidarazsak.com)
Csak U23-as játékosokkal indul el az újonc Soproni Darazsak Sportakadémia ősszel a női kosárlabda NB I-ben.

A klub tájékoztatása szerint a hagyományos évzárón jelen volt Farkas Ciprián polgármester, Báder Márton, a szövetség elnöke és Bodnár Péter főtitkár is. A Darazsak az amatőr bajnokságban aranyéremmel, a junioroknál ezüsttel, míg a Hepp Kupában bronzéremmel zártak, s az ünnepi beszédek során elhangzott, hogy a fiatalok jó helyen vannak, a sportakadémián zajló munka minden központi elvárásnak megfelel, sőt, több téren túl is teljesíti azokat.

A díjátadó ünnepségen a Legjobb Darázs Edzőnek járó díjat Srdjan Radulovic vezetőedző vehette át, aki az élvonalban is irányítja majd a csapatot. A Legjobb Darázs elismerést a felnőttek között is bemutatkozott Kókai Patrícia érdemelte ki, a Legszorgalmasabb Kisdarázsnak járó serleget pedig a mindössze 10 éves Spanraft Panni kapta, aki több mint 180 edzésen vett részt a szezon során.

A rendezvényt a Soproni Darazsak egyik alapítójának, a Sopron Basket ügyvezetőjének, Török Zoltánnak a bejelentése zárta, miszerint az amatőr bajnoki címet megszerző csapat csupa U23-as játékossal vág neki első felnőtt NB I-es idényének. Így szeptembertől az Euroliga-győztes és 16-szoros Sopron Basket mellett a Darazsak Sportakadémia csapatának is szurkolhatnak a soproni kosárrajongók. A Sopron Basket utánpótlását adó klub szintén a Novomatic Arénában vívja majd a meccseit.

A szövetség a hónap elején jelentette be, hogy a 2024–2025-ös idényben – az elmúlt idénybeli 10 után – ismét 12 egyesület szerepel a legjobbak között.

 

Legfrissebb hírek

Nem vártuk a döntőbe, de győzött a Sopron a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.06.13. 11:44

Női kosár NB I: Miklós Melinda marad Miskolcon

Kosárlabda
2025.06.10. 15:31

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: Jakab Máté nagyon büszke; Csirke Ferenc óriási fegyvertényről beszélt

Kosárlabda
2025.06.08. 21:45

Juhász Dorka távozik az olasz bajnok Schio kosárlabdacsapatától

Kosárlabda
2025.06.06. 16:08

Mérész Beatrix külföldön folytatná karrierjét

Kosárlabda
2025.06.06. 09:43

Edzőt váltott a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

Kosárlabda
2025.06.05. 16:57

Női kosár: bejelentette visszavonulását Raksányi Krisztina

Kosárlabda
2025.06.05. 16:30

Ötvenéves Károlyi Andrea

Kosárlabda
2025.06.05. 07:08
Ezek is érdekelhetik