Drahos Leila képviselte Magyarországot a FIBA és az NBA közös táborában

2024.06.12. 09:18
Drahos Leila részt vett a FIBA és az NBA közös táborában (Fotó: Facebook/BEAC Női Kosárlabda Szakosztály)
Drahos Leila képviselte Magyarországot a Basketball Without Borders Europe Camp elnevezésű táborban, amelyet a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) és az észak-amerikai liga (NBA) szervezett Spanyolországban.

A legnagyobb tehetségeknek létrehozott, 21. alkalommal megrendezett program keretében Európa legjobb 30 fiú és 30 lány középiskolás játékosa kapott hatnapos képzést Malagában a világ neves szakembereitől, jelenlegi és volt NBA-, WNBA- és FIBA- játékosoktól. Az NBA részéről Collin Sexton (Utah Jazz) és Devonte' Graham (San Antonio Spurs) volt jelen.

Az E.ON ELTE BEAC játékosa a klub honlapján elmondta, egy edzésük volt minden nap, de az egy nagyon hosszú, ötórás program volt.

„Fél 9-kor már a csarnokban voltunk egészen fél 2-ig, négy állomáson voltak különböző edzésrészek. Volt a befejezésekre fókuszáló technikai rész, csapatvédekezés, 2-2 védés, illetve négyemberes felállásban taktikai feladatok. Az, hogy egykori és jelenlegi NBA- és WNBA- játékosoktól, edzőktől tanulhattunk, kaphattunk tanácsokat, szerintem óriási inspiráció minden fiatal kosarasnak. Emellett nagy tapasztalat volt látni más országok legjobbjait, azt, hogy ők hol tartanak, ezáltal én miben és hová tudok fejlődni” – mesélte a 16 éves kosaras, aki a hónap végén elkezdi a felkészülést az U18-as válogatottal az augusztusi, Portugáliában sorra kerülő Európa-bajnokságra.

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
2026.09.21. 14:28

A FIBA feloldotta az orosz kosarasok korlátozását

Kosárlabda
2026.09.02. 12:37

Kosárlabda: ötnapos 3x3-as fesztivál jön Debrecenben

Kosárlabda
2026.08.25. 15:43

AJ Dybantsát választotta a draft első helyén a Washington Wizards

Kosárlabda
2026.06.24. 09:28

Kosárlabda: ők voltak a leányutánpótlás legjobbjai az évadban

Utánpótlássport
2026.06.10. 09:02

A jövő sztárjai: Drahos Leila és Mészárosné Kovács Andrea

Utánpótlássport
2026.06.01. 09:01

Kosárlabda: ők voltak a legjobb fiatalok a női NB I alapszakaszában

Utánpótlássport
2026.02.26. 09:00

Kosár: „Szeretnék a nagycsapatok ellen is bizonyítani” – Drahos Leila

Utánpótlássport
2026.01.29. 19:51