Matthias Zollner újabb egy évre marad a zalaegerszegi férfi kosárcsapat élén

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.05.24. 11:09
Matthias Zollner marad a ZTE élén (Fotó: Földi Imre)
A német Matthias Zollner lesz a következő idényben is a férfi kosárlaba NB I-et a negyedik helyen záró Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője.

A Zalakerámia a klub honlapján közölte, hogy Matthias Zollner marad a csapat vezetőedzője. A német edzőt januárban nevezték ki a Zala vármegyei együttes élére, miután a csapat elküldte a 2023 júniusában kinevezett Lubomir Rucizkát. Zollner 2018 és 2020 között a Körmend, majd 2021 novemberétől 2023 februárjáig az Alba Fehérvár vezetőedzője volt. A fehérváriakkal bronzéremig jutott.

Zollnerrel a ZTE akkor az idény végéig kötött szerződést. A Zalaegerszeget úgy vette, hogy a 7. helyen állt, irányításával pedig a negyedik helyen végzett az alapszakaszban. Az elődöntőben a későbbi győztes Szombathely ellen 3–0-ra kapott ki, ahogy a 3. helyért folyó párharcban is 3–0-s vereséget szenvedett a Fehérvártól.

A ZTE bejelentése alapján Matthias Zollner szerződése a következő egy évre szól.
 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
10 órája

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15

Új úton a szegedi kosarasok

Kosárlabda
2026.08.27. 14:05

A magyar kosárválogatott tudja, mi a tét, de nem akar magára terhet rakni a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 10:24

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05