Férfi kosár NB I: Zalaegerszegen kezd összeállni a kép

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2024.03.26. 11:02
Tóth Ádám nem emlékszik rá, hogy valaha is ilyen kiegyenlített lett volna a mezőny a ligában (Fotó: ztekosar.hu)
Tóth Ádám úgy véli, fontos lenne szombaton győzniük a Honvéd otthonában, mert ha eközben a Szolnok botlana, alapszakasz-harmadikként a reménybeli elődöntőben elkerülnék a Falcót. Matthias Zollnerről elmondta, keménykezű edző, aki megtalálta a közös hangot a csapattal.

Remek szériában van a Zalakerámia ZTE KK, legutóbbi négy bajnokiját megnyerte, otthon elpáholta a Falcót és az Alba Fehérvárt is, így már biztosította helyét a rájátszásban (amelynek mezőnyét illetően még temérdek a kérdés, a részleteket keretes írásunkban taglaljuk). A változás, az előrelépés több tényezővel is összefüggésben van, ezekre világított rá hétfő délutáni beszélgetőpartnerünk.

„Szerencsére az utolsó pillanatban elkezdtünk csapatként működni – mondta Tóth Ádám, a ZTE magyar válogatott centere. – Igazoltunk két új játékost, akikre nagy szükségünk volt, mert szeptembertől a január végi edzőváltásig nagy problémáink voltak irányító- és négyes poszton. Ez sokszor, a győzelmeink alkalmával is látszódott a játékunkon. Matthias Zollner és a két légiós érkezése óta kezd összeállni a kép, leginkább védekezésben, aminek következtében a támadás is könnyebb.”

Tóth hozzátette, ütőképes irányító nélkül nehéz érvényesülni a mai kosárlabdában, Renathan Ona Embo ugyanakkor a szervezés mellett a védekezésbe is sokat tesz fizikai erejével, míg Tristan Ikpének nem a pontgyártás a legfőbb erőssége, de hatalmas melót tesz hozzá a védekezéshez, ezzel rengeteget segít csapatának. Tóth Ádámnak a korábbi edzővel, Lubomír Ruzickával sem volt gondja, és Zollner mesterrel is jól kijön. A német szakember más szisztémát képvisel, mint elődje, atletikusabb a ZTE játéka, főleg a magasembereknek kell rengeteget futniuk, míg a támadójáték a mezőnysorra épül. Keménykezű edző, aki megtalálta a hangot a csapattal. Az egerszegiek szombaton az alapszakasz harmadik helyére is befuthatnak, ha megverik idegenben a Honvédot, miközben a Szolnok alulmarad Kaposváron.

„Tényleg nagyon fontos rangadókat nyertünk meg az elmúlt hetekben – így a 34 éves magasember. – Reálisan nézve a Falco kiemelkedik a mezőnyből, emiatt lenne fontos megszereznünk a harmadik helyet, hiszen így ha sikerrel vesszük a playoff első körét, az elődöntőben elkerülnénk. Hogy szoros a mostani bajnokság? Öreg motoros vagyok, ez már talán a tizenkilencedik évadom, de nem emlékszem arra, hogy bármikor is ilyen kiegyenlített lett volna a mezőny. Sőt, a 2010-es évek előtt és egy darabig utána is két-három csapat dominált a ligában, mögöttük hatalmas szakadék következett, s már az évad elején-közepén sejteni lehetett, ki esik ki. Ezúttal teljesen a feje tetejére állt az NB I, egy-két győzelemmel a tabella elejére kerülhetsz, néhány vereséggel meg kiesési gondjaid is adódhatnak.”

Tóth Ádám hat és fél év után a válogatottba is visszakerült, nagy megtiszteltetésként élte meg, hogy számított rá a stáb, örömmel ment a nemzeti csapathoz. Amiatt viszont csalódott, hogy a legfontosabb meccset nem sikerült megnyerni Izlandon, de az északiak Törökországban is bizonyították, mennyire erősek, csak az utolsó másodpercben kapott kosárral maradtak alul. Tóth és a csapat a folytatásban mindent megtesz, hogy megmaradjanak az esélyeink az Európa-bajnoki kvalifikációra.

Három helyre hat pályázó
A ZTE mellett természetesen az alapszakasz jelenlegi első három helyezettje, a Falco, az Alba és a Szolnok is biztos résztvevője a rájátszásnak. A Sopron sem maradhat már le a playoffról, a hozzá hasonló mérlegű DEAC viszont még igen, tehát le kellene győznie szombaton idegenben a Szegedet, amelynek viszont muszáj nyernie, máskülönben biztosan nem jut a nyolc közé. A Pécs–Körmend találkozón két azonos mérlegű gárda csap össze, a pécsiek győzelmükkel mindenképpen ott lesznek a rájátszásban, a vasiak valószínűleg, sőt, a Pécs adott esetben vereséggel is kvalifikálhat. Az Oroszlány playoffja ugyancsak nem vehető készpénznek akkor sem, ha megveri otthon a Sopront, és ez igaz az egerszegieket vendégül látó Honvédra is.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik