3x3-as kosárlabda: három világversennyel tér vissza a sportág Debrecenbe

Vágólapra másolva!
2023.08.15. 15:23
null
Debrecen az utóbbi években a kosárlabda egyik központjává lépett elő (Fotó: Czinege Melinda/Hajdú-Bihari Napló)
Három világversennyel tér vissza augusztus végén a 3x3-as kosárlabda Debrecenbe.

 

A szervezők keddi tájékoztatása szerint a karneváli hetet követően a világ legjobb 3x3-as kosárlabdázói veszik birtokba a Debrecen főterén felállított, közel ezer fő befogadására alkalmas arénát. Elsőként augusztus 26-től 27-ig a profi csapatokat felvonultató World Tour-sorozat magyarországi állomására kerül sor, 2016 óta tizedszer rendeznek Masters-tornát a Kossuth-téren. Az előző két év győztese, a szerb UB és a belga Antwerp mellett biztosan ott lesz a Nagytemplom előtt az olimpiai bajnokokkal felálló lett Riga is, de hazai együttesnek is szoríthat a publikum, hiszen szabadkártyával elindulhat majd az U23-as magyar válogatott is.

A férfiak versenyével párhuzamosan, augusztus 27-én elrajtol a Women's Series is, amely idén debütál a cívisvárosban. A profi női csapatok pénzdíjas viadala szintén két napig tart majd, és két hazai négyes is indul: a szeptemberi, jeruzsálemi Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott mellett Győr csapatáért is szoríthat a közönség.

Egy nap szünetet követően rajtol az U18-as 3x3-as világbajnokság, a 20-20 fiú és lány nemzeti együttes öt napon keresztül küzd egymással. Mindkét nemnél ott lesz a mezőnyben a magyar válogatott is.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a versenyekre a belépés ingyenes lesz, telt ház esetén pedig a küzdőtér szomszédságában felállított kivetítőn is lehet majd követni az eseményeket.

Debrecen az utóbbi években a kosárlabda egyik központjává lépett elő, a nyáron U19-es férfi világbajnokságnak és egyetemi 3x3-as Eb-nek is otthont adott. A városban utóbbi volt 2008 óta a 30. kosaras világverseny.

Legfrissebb hírek

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

„Professzionalizmus, elegancia, tisztelet” – így emlékeznek a klubok Jenei Imrére

Minden más foci
2025.11.05. 13:46

Bárány Donát: Addig kell ütni a vasat, amíg meleg…

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 11:37

A DVSC-től megerősítették az angolokkal folyó tárgyalásokat – ingatlanbefektető érkezhet

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 10:05

Vladimir Radenkovics az Újpesttől elszenvedett vereség után: Először vagyok igazán mérges a csapatra

Labdarúgó NB I
2025.11.03. 08:11

Három év után áll újra kiesésre a Diósgyőrben vendégeskedő Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.31. 11:24

Meglepetés a Nagyerdei Stadionban: a Honvéd hosszabbítás után kiejtette a Debrecent a Magyar Kupából

Labdarúgó NB I
2025.10.30. 22:42

Kocsis Dominik szintkülönbséget tapasztalt az Újpest elleni bajnokin

Labdarúgó NB I
2025.10.28. 15:05
Ezek is érdekelhetik