Férfi kosár NB I: Sikeres jövő vár az Olajra – Gasper Potocnik

Vágólapra másolva!
2023.04.30. 10:02
null
Potocnik segített abban, hogy jól szervezett klubbá váljon a Szolnok (Fotó: Új Néplap/Mészáros János)
A szlovén edző ahogy Körmenden, Szolnokon sem rettent meg a kihívásoktól, és úgy véli, a kiegyensúlyozottság mindig mutat valamiféle minőséget is.

– Kétezertizenkilenc végén kezdett a Szolnoki Olajbányásznál dolgozni. Élvezte a klubnál töltött három és fél évet?
– Mindenki különbözőképpen ítéli meg ezt az időszakot – válaszolta a Nemzeti Sportnak a szlovén Gasper Potocnik, akit pénteken menesztettek a honi férfiélvonal negyeddöntőjében alulmaradó Tisza-partiak. – A magam részéről az első naptól az utolsóig igyekeztem a legjobbamat adni, sohasem ígértem semmi mást, semmi eredményt, csak kemény munkát. Voltak hullámhegyeink és -völgyeink, nem volt minden tökéletes, de összességében remek munkát végeztünk. Amikor idejöttem, sokan figyelmeztettek, korábbi állomáshelyem, Körmend mellett a szolnoki környezet a másik igazán kemény dió Magyarországon, de nem rettentem meg a kihívásoktól. Az elvárások magasak, az igények nagyok, de ilyen a sport, mindez csak még motiváltabbá tesz minket a mindennapos kemény munkában. Ezenkívül mindenkinek hálás vagyok, köszönöm a városnak, hogy befogadott, a családom végig nagyszerűen érezte magát.

– Két éve egy negyedre voltak a bajnoki címtől, tavaly Magyar Kupát nyertek. Hogyan emlékszik vissza ezekre a fontos mérföldkövekre?
– Amiket említett, valóban a legjelentősebbek, ám nekem ezeken az eredményeken túl az is számít, hogy általánosságban mennyire vagy kiegyensúlyozott, mert ez egyfajta minőséget mutat. Az első teljes évadomban megnyertük az NB I alapszakaszát, aztán kétszer másodikként zártunk, ami szintén nagyon fontos.

– Mi lehet az oka, hogy a legutóbbi két jó alapszakasz után egyaránt kiestek a negyeddöntőben?
– Néha megteszel mindent, mégsem sikerül továbbjutnod, erre számos példa van a világon, nemrég például a Milwaukee Bucks alapszakaszelsőként rögtön kiesett az NBA playoffjából. Nagyszerűen dolgozott a csapat, jól játszott az egész idényben, talán többet érdemelt volna, viszont sajnos felülmúlt minket a Körmend, amely az idő előrehaladtával egyre jobb és jobb lett, a kerete több változáson ment át, akárcsak a Soproné, a Debrecené vagy az Albáé. Mi az elmúlt három évadban csak végső esetben cseréltünk játékost, mindig legfeljebb egyet, amire büszke vagyok. Nem voltunk a legjobb formánkban, ez kétségtelen, a nyomás ránk helyeződött, nem tudom, ennek milyen hatása volt, mindenesetre lehetőséget kaptunk a párharc lezárására Körmenden – nem ragadtuk meg, és ez kicsit hasonlított a 2021-es döntő szombathelyi negyedik mérkőzésére, amely szintén balul sült el. Nem tarthatsz mindent az irányításod alatt, és akkor nem mi voltunk a szerencsésebb fél. Magyarázkodásnak tűnhet, de egész idényben nem számíthattunk Pallai Tamásra, ezt talán már mindenki elfelejti, noha nem lényegtelen. Lukács Norbi nagy gondokkal küzdött folyamatosan, visszatért, de a Magyar Kupa és a rájátszás alatt végig beteg volt. A Körmend elleni ötödik meccs reggelén három játékosunkról sem tudhattuk, pályára léphet-e, Lukácsról, Jimmy Gavinről és a törött orrú Jabril Durhamről. Végül mindhárman próbáltak segíteni, de tényleg nem érdemes ezen rágódni, vesztettünk, és kifejezzük elismerésünket a riválisnak.

– Megnézi azért a hátralévő mérkőzéseket a rájátszásból?
– Néhányat igen, ez természetes, de most szükségem van egy kevés pihenésre, az elmúlt négy évad alatt rengeteget dolgoztam szinte szünet nélkül, nagyon elfáradtam. Figyelnem kell magamra és a családomra is, megfeledkezni mindenről. A legmagasabb célokért küzdöttünk, s ha nem sikerül elérned, bizony nem lehetsz elégedett. Másfelől mindig hamar megtalálom a jövőbeli motivációmat, viszont most a hozzátartozóimat helyezem előtérbe.

– Milyen tanácsokkal látná el az Olaj új vezetőedzőjét, korábbi segítőjét, Szarvas Gábort?
– Nem szeretnék semmiféle tanácsot adni, minden ember, minden edző más típus, Szasza is megtalálja majd a maga útját, és tudja is, mit kell tennie. Amikor Szolnokra érkeztem, azért küzdöttünk, hogy bekerüljünk a Magyar Kupa nyolc csapata közé, kis túlzással a nulláról kellett felépíteni valamit. Az évek alatt sokat fejlődött a klub, nagyon jól szervezetté vált, és ez is az egyik célom, amikor valahová szegődöm, hogy ne csak a csapatnak, a klubnak is segítsek az előrelépésben. Ehhez én kevés lennék, mindenki keményen együtt dolgozott, és az Olaj most jó helyzetben van, semmi kétségem, hogy kimondottan sikeres lesz. A menedzsment választása kézenfekvő, Szasza ismeri a körülményeket, helyi kötődésű, neki és a klubnak is a legjobbakat kívánom.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik