Férfi kosár Eurokupa: Golomán csapata már a playoffban

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.03.08. 22:34
Sorozatban a negyedik mérkőzését is megnyerte Golomán György csapata, a Lietkabelis a férfi kosárlabda Eurokupában, és a 94–87-es szerda esti ljubljanai siker azt jelenti, hogy a litván csapat a hátralévő három forduló eredményétől függetlenül bejutott a kiesés szakaszba.

A szoros mérkőzés elején és, amikor a legjobban kellett, a végén vezetett a vendégcsapat: 72–69-es ljubljanai vezetés után sorozatban kilenc litván pont következett, onnan pedig már nem fordult meg az állás.

Golomán György 8:17 perc játékidőt kapott, két pontja mellé három labdaeladást jegyzőkönyveztek. A képen látható Kristian Kullamäe 16 ponttal, valamint 6-6 lepattanóval és assziszttal járult hozzá a győzelemhez.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROKUPA
ALAPSZAKASZ – 15. FORDULÓ, március 7–8.
A-CSOPORT

Olimpija Ljubljana (szlovén)–Lietkabelis (litván) 87–94
Bourg Basket (francia)–Joventut Badalona (spanyol) 65–86
Ratiopharm Ulm (német)–Prometej (ukrán) 78–83
Reyer Venezia (olasz)–Germani Brescia (olasz) 90–64
Cluj-Napoca (román)–Bursaspor (török) 87–83
B-CSOPORT

Türk Telekom Ankara (török)–Promitheasz Patrasz (görög) 85–75
Buducsnoszt VOLI Podgorica (montenegrói)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 89–79
Slask Wroclaw (lengyel)–London Lions (angol) 76–83
Hamburg Towers (német)–Paris Basketball (francia) 91–74
Gran Canaria (spanyol)–Dolomiti Energia Trento (olasz) 94–88

AZ ÁLLÁS
A-CSOPORT
1. Prometej*15114
1300–1238 0.733
2. Joventut Badalona*1510
5
1256–1193 0.667
3. Venezia*158
7
1214–1142 0.533
4. Bourg Basket*
158
7
1229–1249 0.533
5. Lietkabelis*158
7
1203–1227 0.533
6. Ulm158
7
1240–1270 0.533
7. Brescia157
8
1198–11870.467
8. Bursaspor157
8
1276–1273 0.467
9. U-BT Cluj-Napoca155
10
1278–13160.333
10. Olimpija Ljubljana 15 3
12 1257–1356 0.200
B-CSOPORT
1. Gran Canaria*15123
1266–1190 0.800
2. Türk Telekom Ankara*15114
1271–11670.733
3. Hapoel Tel-Aviv*1510
5
1303–11650.667
4. Buducsnoszt*159
6
1179–1098 0.600
5. Paris Basketball*159
6
1290–1274 0.600
6. Patrasz*159
6
1236–1226 0.600
7. London Lions*157
8
1185–1187 0.467
8. Hamburg155
10
1212–1271 0.333
9. Trento152
131077–1245 0.133
10. Slask Wroclaw151
141090–1286 0.067

A *-gal jelölt csapatok már bejutottak a rájátszásba.

Az Euroleague Basketball égisze alá tartozó Eurokupa alapszakaszában (2022. október 11.–2023. március 29.) két csoportban 10-10 csapat küzd, oda-vissza körmérkőzés után mindkettőből az első nyolc helyezett jut be a kieséses szakaszba (2023. április 12.–május 3.). A nyolcad-, a negyed- és az elődöntő párharcai egyaránt egymérkőzésesek, akárcsak a finálé (a hazai pálya előnye az alapszakaszban jobb helyezést elérő csapatot illeti meg).

BAJNOKOK LIGÁJA. A legjobb 16 közötti csoportkör 4. fordulójában lépett pályára Váradi Benedek csapata, a litván BC Rytas szerda este, és másodszor is kikapott a hibátlan Telekom Bonntól, ezúttal idegenben, 99–72-re. Váradi 19:24 percet játszott, hét pont, két lepattanó és egy assziszt került a neve mellé három személyi hiba mellett. A Rytas négy forduló után egy győzelemmel és három vereséggel áll. Még két forduló van hátra (március 15., 22.).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik