Női kosár, Eb-sel.: két negyedet nyertünk, de kikaptunk Spanyolországban

Vágólapra másolva!
2022.11.27. 18:56
null
A románok legyőzése után kikapott Spanyolországtól Székely Norbert csapata (Fotó: fiba.basketball)
A magyar női kosárlabda-válogatott 77–66-os vereséget szenvedett a Spanyolország elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Székely Norbert csapata a harmadik és a negyedik negyedet is megnyerte, ám ez is kevésnek bizonyult a végén.

 

A nagy kérdésre adott válasz első fele a spanyol–magyar női Európa-bajnoki selejtező előtt bő egy órával már megszületett: a házigazda centere, Astou Ndour együtt melegített társaival a huelvai aréna parkettáján. Ettől még ülhetett volna végig a padon a mérkőzésen, azonban erről szó sem volt, a kezdő ötösbe jelölte Miguel Méndez szövetségi kapitány, ráadásul ő dobta az első spanyol kosarat is. Teljesen jól tartotta magát nemzeti csapatunk az első negyedben, szerencsére a spanyolok kétszer annyi, hat labdát adtak el, mint a mieink. A második tíz perc elején Mérész Beatrix szemfüles kosara után újra nálunk volt az előny (mint a legelején), ám a nagy sebességgel játszó spanyolok nagy sebességgel összehoztak egy 9–1-es sorozatot, így máris Székely Norbertnek kellett időt kérnie. Fokozatosan növelték az előnyüket a hazaiak, ráadásul a nagyszünet előtti másodpercekben engedtük Queralt Casasnak, hogy végigszáguldjon a pályán, aztán ziccerdobás közben lefaultolta őt Dombai Réka, mindhiába, mert a korábbi soproni játékos pontosan célzott büntetőinél.

43–29-es hátrányba került együttesünk húsz perc után, ami a győzelmi remények szempontjából nem volt rendben, de a továbbjutást, vagyis a magasztos célt, az Európa-bajnoki kvalifikációt számításba véve nem jelentett különösebb problémát.

Szerencsére a harmadik negyedben nem engedte gördülni a spanyol hengert a magyar válogatott, sőt, Kányási Veronika remek triplával szállt be a mérkőzésbe, majd Goree Cyesha egyik büntetője bement, így 12 pontra zárkóztak fel Székely mester tanítványai, akik eggyel megnyerték a periódust.

Mi több, 5–0-lal kezdték a negyedik felvonást, Kiss Virág kettesét követően gyönyörű támadást fejezett be újabb hármassal Kányási (60–52). Dombai is beköszönt kintről, így már csak hét volt közte, mi több, egy spanyol sportszerűtlen hibát követően támadhattunk azért, hogy még közelebb lopózzunk. Kétszer sem jött össze ez a bravúr, míg Alba Torrens büntetőivel visszaállította a tízpontos differenciát. Lelik Réka ötödik eladott labdája nem bosszulta meg magát, Studer Ágnes meg bravúros távolival jelentkezett (68–61). Székely Norbert hamarosan visszavont egy időkérést, majd Ndour – aki valóban döntő faktor volt a találkozón – ismét tíz pont fölé emelte a spanyol vezetést, s a Casas elleni szabálytalanság után már valóban magához rendelte öveit a magyar szövetségi kapitány. A következő időkérése az utolsó támadásunk előtt zajlott, 77–66-nál megbeszélhetett még egy figurát a csapattal (nem lett belőle kosár), amely kifejezetten jó második félidőt produkált, a helytállás jutalma emberi számítások szerint részvétel lesz a jövő évi kontinensviadalon, ehhez azonban februárban még kötelező jelleggel felül kell múlnia a csoport harmadik helyén álló Izlandot.

NŐIKOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ
C-CSOPORT, HUELVA
SPANYOLORSZÁG–MAGYARORSZÁG 77–66 (17–16, 26–13, 17–18, 17–19)

Huelva, 2500néző.V:Attard (olasz), Gracin (horvát), Kardarisz (görög)
SPANYOLORSZÁG:
Cazorla9/3,CASAS13,Conde5/3,Carrera6,NDOUR21.Csere:L. Rodríguez11/3,Romero, TORRENS7/3,Araújo5/3. Szövetségi kapitány:Miguel Méndez
MAGYARORSZÁG:
Studer Á.10/6,Lelik4,Dubei5/3,GOREE10,KISS V.14.Csere:Ruff-Nagy D.2,Dombai9/6,Mérész2,Horváth B.3/3,Török Á., Kányási7/6.Szövetségi kapitány:Székely Norbert
Az eredmény alakulása. 2. perc:0–4.7. p.:13–7.11. p.:17–18.14. p.:26–19.15. p.:32–24.20. p.:43–29.23. p.:49–33.28. p.:55–43.33. p.:62–55.39. p.:76–61
MESTERMÉRLEG
Miguel Méndez:
– Nagyon boldog vagyok az eredmény miatt, szerettük volna két győzelemmel zárni ezt a selejtezős ablakot, és kijutni az Európa-bajnokságra. Erős csapat a magyar, megnehezítette a dolgunkat, jó munkát végzett ezen a napon, de így is sikerült teljesítenünk a célunkat, aminek igazán örülök.
Székely Norbert:
– Nemcsak Európa, a világ egyik legjobb csapata ellen játszottunk, elismerésem a győzelméhez. Nem játszottunk rosszul, de kiválóan sem. A második negyedben sok hibát követtünk el, nem tudtuk hozni azt, amit előtte, de a második félidőben megmutattuk, hogy miért kell ott lennünk az Európa-bajnokságon. A nagyszünetben változtattunk a labdás kettő kettők védésén, a labda nélküli mozgásokon, és megbeszéltük, hogy keményebbnek kell lennünk, mindez be is jött. A kijutásunk még nem biztos, van hátra két mérkőzés, de jó helyzetben vagyunk.

A másik vasárnapi mérkőzés

Izland–Románia 68–58 (15–15, 12–17, 19–18, 22–8)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország4
4
-
370–2348
2. MAGYARORSZÁG4
2
2
342–2416
3. Románia4
13
215–3335
4. Izland4
1
3
239–3585

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik