Férfi kosár Euroliga: a Barca nyerte meg az el Clásicót

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.10.13. 23:16
null
Tomás Satoransky 12 ponttal, 7 lepattanóval és 5 assziszttal zárt a Barcelonában (Fotó: AFP)
A futballisták vasárnapi Real Madrid–Barcelona rangadója előtt, mintegy felvezetésként, a férfi kosárlabda Euroligában is el Clásicót rendeztek: csütörtök este a barcelonai Palau Blaugranában a katalán csapat végig vezetve, de nagyon izgalmas hajrá után 75–73-ra legyőzte fővárosi riválisát. A sérülésből lábadozó Hanga Ádám még nem léphetett pályára a madridiak soraiban.

A cseh irányító, Tomás Satoransky nem egészen három perc után hét pontnál tartott (10–4), majd gyors egymásutánban Nicolás Laprovíttola és Nikola Kalinics is bevert egy-egy triplát, azaz a Barcelona házigazdához méltón megadta az alaphangot (16–6).

A Barca uralta az első negyedet, a másodikban aztán közelebb kapaszkodott a Real. A játékrész közepén kicsit leült a játék, mindkét oldalon sok volt az elkapkodott támadás, a pontatlan dobás, aztán a Barcelona kijött egész pályás letámadásra, dinamikusabbá vált a játéka. Kosarasai jobban szedték a lepattanókat (17–12 volt a mutató a nagyszünetben), hosszú idő után újra betalált Satoransky, Sertac Sanli is feltett egy ziccert – az addigi legnagyobb különbség alakult ki (40–27).

A korábbi barcelonai erőcsatár, Mario Hezonja egy három pontot érő buzzer-beaterrel javított a madridi öltöző szünetbeli hangulatán, és a harmadik negyedben is ő próbálta tartani csapatát. Ebben a tíz percben mindkét oldalon láttunk bravúrkosarakat, a madridi Musa Dzanan például hátra zuhantában talált a gyűrűbe, majd bedobta a büntetőt is, Jan Vesely két zsákolással ugrasztotta talpra a Palau egyre lelkesebb publikumát. A cseh center alley-oopja után már 16-tal ment a Barca (59–43), és bár a madridiak visszakapaszkodtak, Rokas Jokubaitis egy dudaszós duplával gondoskodott arról, hogy ez a negyed is a katalán csapaté legyen.

A negyedik negyed elején több mint négy percig nem dobott kosarat a Real, eközben odaát Sanli 2+1-gyel, Mike Tobey triplával jelentkezett, így a vendégeknek pokoli mélyről, 69–52-ről kellett megkezdeniük a felzárkózást. És majdnem sikerült nekik! Gabriel Deck elkapta a fonalat, 73–60 után 13 madridi pontot gyártott zsinórban, miközben az egész Barca csupán kettőt.

És mivel Laprovíttola ügyetlenül kidobta a labdát a játéktérről, az utolsó 15.9 másodpercben a madridiak a győzelemért támadhattak. Sergio Llull hármasa azonban a gyűrű pereméről kifelé pattant, így a katalánok megőrizték kétpontos előnyüket – megnyerték az év 11. kosaras Clásicóját.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A mérleg eddig 5–5 volt: az első négy meccset a Barcelona nyerte meg, a következő hatból ötöt viszont a Real Madrid (ezek voltak a fontosabbak, hiszen a spanyol bajnoki címről és az Euroliga döntőjébe jutásról szóltak). Pillanatnyilag mindketten egy-egy győzelemmel és vereséggel állnak az Euroligában.

A játéknap további három mérkőzése is óriási csatában dőlt el, a Monaco például hosszabbításban gyűrte le a címvédő Anadolu Efest.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ
2. FORDULÓ
Csütörtöki mérkőzések

Barcelona (spanyol)–Real Madrid (spanyol) 75–73 (24–15, 16–15, 23–22, 12–21)
Legjobb dobók: Sanli 14, Vesely 13, Satoransky 12, ill. Deck 21, Cornelie 12

Crvena zvezda (szerb)–Panathinaikosz (görög) 75–77
Monaco (francia)–Anadolu Efes Istanbul (török) 95–92 – hosszabbítás után
Virtus Segafredo Bologna (olasz)–Bayern München (német) 66–63

A pénteki program
Olympiakosz Pireusz (görög)–Zalgiris Kaunas (litván) 90–80
Fenerbahce (török)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 86–71
Baskonia Vitoria-Gasteiz (spanyol)–Partizan Beograd (szerb) 103–96, h. u.
Emporio Armani Milan (olasz)–Alba Berlin (német) 74–80, h. u.
Valencia Basket (spanyol)–ASVEL Villeurbanne (francia) 76–77

AZ ÁLLÁS
1. Fenerbahce 2 2 160–133 1.000
2. Olympiakosz 2 2 170–150 1.000
3. Monaco 2 2 165–148 1.000
4. ALBA Berlin 2 2 170–154 1.000
5. Baskonia 2 2 170–160 1.000
6. Anadolu Efes 2 1 1 154–141 0.500
7. Emporio Armani Milan 2 1 1 139–132 0.500
8. Real Madrid 2 1 1 144–143 0.500
9. Panathinaikosz 2 1 1 145–146 0.500
10. ASVEL Villeurbanne 2 1 1 139–145 0.500
11. Barcelona 2 1 1 145–153 0.500
12. Maccabi Tel-Aviv 2 1 1 155–169 0.500
13. Virtus Bologna 2 1 1 132–146 0.500
14. Zalgiris Kaunas 2 2 163–174 0.000
15. Valencia Basket 2 2 147–158 0.000
16. Crvena zvezda 2 2 134–149 0.000
17. Bayern München 2 2 125–140 0.000
18. Partizan Beograd 2 2 173–189 0.000

A 18 csapat 34 fordulós, oda-visszavágós körmérkőzésben zajló alapszakasza (2022. október 6.–2023. április 14.) után az első nyolc helyezett bejut a playoffba, ahol négy páros mérkőzést rendeznek – azok győztesei játszanak majd a final fourban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik