Gyász: elhunyt Pálinkás József, a női válogatott korábbi kapitánya

Vágólapra másolva!
2022.07.24. 10:13
null
(Fotó: hunbasket.hu)
Hosszú és súlyos betegség után elhunyt Pálinkás József, a magyar női kosárlabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.  

Az origo.hu vasárnap reggeli beszámolója szerint az 1951-ben született szakember halálát barátai és ismerői jelentették be.

Édesapja nyomdokait követve testnevelő tanárként végzett 1976-ban a Testnevelési Főiskolán és tanársegédként a TF-en dolgozott tovább. Később elvégezte az egyetem szakedzői szakát is. A tanítás mellett folyamatosan edzősködött, számos sikert elérve – emlékeztetett a tf.hu.

Pálinkás József hosszú éveken át volt Killik László segítője a női válogatottnál, majd 1990 és 1993 között ő volt a szövetségi kapitány, irányításával pedig a nemzeti együttes bronzérmes lett az 1991-es Európa-bajnokságon.

Mintegy 320 kosárlabda-mérkőzés szakkommentátora volt az MTV és a Sport Tv csatornáin. 2006-ban kinevezték a TF Kerezsi Endre Szakkollégium igazgatójának. A kosárlabda mellett oktatott edzéselméletet, sportpedagógiát és gimnasztikát, 2009-ben egyetemi docensi kinevezést kapott.

A nagy szaktekintélynek számító Pálinkás nehéz körülmények között élt, néhány éve orvosi hiba következményeként vesztette el a látását, utána is sokat betegeskedett.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Pálinkás Józsefet saját halottjának tekinti.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Gyász: balesetben elhunyt a junior olasz bajnok raliversenyző

Egyéb egyéni
2025.06.11. 19:34

Női kosár NB I: Miklós Melinda marad Miskolcon

Kosárlabda
2025.06.10. 15:31

Gyász: elhunyt Kincses Tibor, olimpiai bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
2025.06.09. 19:28

Tragédia a Nemzetek Ligája döntőjén, lezuhant a lelátóról és elhunyt egy szurkoló

Minden más foci
2025.06.09. 09:34

Gyász: kétévesen elhunyt az Újpest támadójának öccse

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 09:24

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: Jakab Máté nagyon büszke; Csirke Ferenc óriási fegyvertényről beszélt

Kosárlabda
2025.06.08. 21:45

Elhunyt Fésüs Irén korábbi válogatott röplabdázó, szakedző

Röplabda
2025.06.08. 11:13
Ezek is érdekelhetik