Ferencz Csaba főszerepet vállalt a Körmend Falco elleni sikeréből; Szivós Márton edzőként vezette ki a Honvédot a nemzetközi porondra

S. T. J.S. T. J.
2022.05.08. 23:11
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

Az alapszakaszban mindkét, valamint a középszakaszban a szombathelyi mérkőzést a Falco

nyerte meg a Körmend ellen a férfi kosárlabda NB I-ben, így joggal ünnepelt piros-feketék szurkolótábora azt követően, hogy a hétvégi vasi klasszikuson az Egis Körmend hazai pályán visszavágott a Szombathelynek. Ferencz Csaba főszerepet vállalt a sikerből, 31 perc alatt 23 pontot, négy-négy lepattanót és gólpasszt jegyzett – e győzelemmel csapata a harmadik helyről vághat neki a rájátszásnak. A 36 éves csapatkapitány lapunknak azt mondta, meg kell becsülni ezt az eredményt, már csak azért is, mert az idény előtt sokan a kerete alapján a nyolcadik-tizedik helyre tippelték a Körmendet.Az alapszakaszban mindkét, valamint a középszakaszban a szombathelyi mérkőzést a Falco
nyerte meg a Körmend ellen a férfi kosárlabda NB I-ben
, így joggal ünnepelt piros-feketék szurkolótábora azt követően, hogy a hétvégi vasi klasszikuson az Egis Körmend hazai pályán visszavágott a Szombathelynek. Ferencz Csaba főszerepet vállalt a sikerből, 31 perc alatt 23 pontot, négy-négy lepattanót és gólpasszt jegyzett – e győzelemmel csapata a harmadik helyről vághat neki a rájátszásnak. A 36 éves csapatkapitány lapunknak azt mondta, meg kell becsülni ezt az eredményt, már csak azért is, mert az idény előtt sokan a kerete alapján a nyolcadik-tizedik helyre tippelték a Körmendet.

Játékosként Euroligát és európai Szuperkupát is nyert a Honvéddal Szivós Márton, aki ezúttal edzőként vezette ki szeretett klubját a nemzetközi porondra – tizenegy év után indulhat ismét alanyi jogon a Honvéd az Eurokupában. A tréner egységesnek érzi csapatát, amelyet szerinte jó mentalitású és szorgalmas fiatalok alkotnak. A játékosként világbajnok Szivós, aki két éve vette át a fővárosi együttes irányítását, a Nemzeti Sportnak elmondta, egy kívülálló számára talán nem tűnik nagy ugrásnak, hogy a tavalyi hatodik helyezés után idén ötödik lett csapata, ám aki ismeri a magyar bajnokságot, tudja, milyen nehéz az első ötben végezni.

Mindenki Patyi bácsiként emlegette. A legenda szerint elemista korában írt egy verset, amelyet álnéven terjesztett az iskolában, mert a költeményben nem dicsérte a tanárokat. A Patyi álnevet használta, és rajta is ragadt. Sérülés miatt hagyott fel a labdarúgással 1906-ban, ám ekkor már évek óta bekapcsolódott a klubmunkába. Eleinte csak amolyan „használható emberként” segített, majd 1902-től az UTE labdarúgó-együttesének intézője, hamarosan a futballszakosztály vezetője, 1920-tól az UTE alelnöke, 1925-től társelnöke lett. Az első világháborúban orosz fogságba esett, ő volt az, aki a Csitában a szibériai olimpiászt megszervezte. A 140 éve született Langfelder Ferenc, az Újpest futballigazgatója életéről Népsport mellékletünkben olvashatnak.

Legfrissebb hírek

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
8 perce

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
23 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
2026.04.08. 23:50

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
2026.04.07. 23:17

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
2026.04.06. 23:50

Németh Ferenc 90 éves; Varga Zsolt csapata világkupa-selejtezőre készül

E-újság
2026.04.03. 23:10

Bárány: Rossi számíthat az NB I-esekre; Olasz futballgyász

E-újság
2026.04.01. 22:52

50 éves a korábbi, 108-szoros válogatott kapus, Király Gábor; A védelem masszív, a gól most hiányzott

E-újság
2026.03.31. 23:50
Ezek is érdekelhetik