Sportrádió: miért ne ismételhetné meg a Sopron az Euroliga-győzelmet?

2022.04.29. 18:02
null
Laczka Miklósnak (jobbról az első) nagy élményt jelentett az Euroliga final fourja (Fotó: Tóth Zsombor/Sopron Basket)
A Sopron Basket Euroliga-győztes és magyar bajnok női kosárlabdacsapatának másodedzője, videoelemzője és a vezetőedző, Gáspár Dávid asszisztense, Laczka Miklós volt a Sportrádió Hazafutás című műsorában Lantos Gábor vendége, ahol többek között arról is beszélt, hogy milyen jelentősége van a videós felkészülésnek, elemzésnek a mérkőzések előtt, és arra is kitért, hogy milyen érzéseket élt át a csapat kispadján az Euroliga döntője előtt, alatt és után az isztambuli Ülker Arénában.

„A mérkőzés előtti hangulatot én nagyon élveztem. Abba gondoltam bele, amikor körbenéztem az arénában és elkezdett fütyülni az a rengeteg ember, hogy milyen szerencsések is vagyunk, mert női kosárlabdában, magyar kosárlabdában nem sokan élhetik át azt, hogy ilyen közegben játszhatnak. Körbenéztem, mosolyogtam és az járt a fejemben, hogy mekkora dolog lenne már itt nyerni?! Szóval, hogy ha van egy ilyen lehetőségünk, akkor azért meg kell tenni mindent. Meccs közben viszont már nem foglalkoztam ezzel a gondolattal, ilyenkor inkább igyekszem elhessegetni ezeket magamtól” – árulta el a kulisszatitkokat a soproni edzői stáb mindenese.

Laczka arról is szót ejtett, hogy megismételhető-e a soproni Euroliga-győzelem.

„Látni kell, hogy azért mi a mezőnyt még nem ismerjük. És nagyon sok külső tényező közrejátszhat abban, hogy mennyire megismételhető a sikerünk. Ez attól is függ, hogy hogyan alakul például az orosz helyzet, vagy miképpen reagálnak a török klubok arra, hogy most légióskorlátozást vezetnek be náluk. Mi a magunk részéről mindent megteszünk, hogy a lehető legjobbak legyünk, és hogy ha most összejöhetett, akkor miért ne jöhetne össze máskor is? Nem tudom, hogy mennyi rá az esély, de talán van” – fogalmazott Laczka Miklós.

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: túl van az első erőfelmérőn az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
5 órája

Női kosárlabda-vb-selejtező: Juhász Dorka bekerült az isztambuli álomcsapatba

Kosárlabda
12 órája

„Mindig száz százalékot adtam, és élveztem a játékot” – interjú az ötvenéves Iványi Dalmával

Képes Sport
14 órája

A magyar női kosárlabda-válogatott legyőzte a törököket, 28 év után újra ott lesz a vb-n!

Kosárlabda
Tegnap, 20:15

Kanada nem segített, a magyar női kosárlabda-válogatottnak nyernie kell a vb-kijutáshoz

Kosárlabda
Tegnap, 17:18

Japán átgázolt Argentínán a női kosár-vb-selejtezőn

Kosárlabda
Tegnap, 14:21

Optimistán várja a magyar női kosárlabda-válogatott az utolsó csatát a vb-selejtezőtornán

Kosárlabda
Tegnap, 6:53

A világbajnoki bronzérmes Ausztrália bedarálta a harcos, de sok hibával játszó magyar válogatottat

Kosárlabda
2026.03.14. 14:22
Ezek is érdekelhetik