Női kosár NB I: már nem Balogh Judit a BEAC edzője

K. Zs.K. Zs.
2022.03.13. 20:30
null
Balogh Judit (Fotó: beac.hu)
A női kosárlabda NB I alapszakaszának kilencedik helyén végző ELTE BEAC Újbuda vasárnap bejelentette, hogy felmentették pozíciójából Balogh Judit vezetőedzőt.

 

„Az alapszakasz szombat esti lezárultát követően szakosztályunk vezetősége értékelte a 2021–2022-es idény eddigi alakulását, és azt a döntést hozta, hogy a mai nappal felmenti Balogh Juditot a vezetőedzői pozícióból” – olvasható a klubhonlapon megjelent közleményben, amelyből az is kiderül, hogy a hat playout mérkőzésen az együttes másodedzője, Horváth Bianka irányítja megbízott vezetőedzőként a csapatot.

„Balogh Juditnak ezúton köszönjük a csapatunk élén eltöltött 18 esztendőt, melynek során több száz mérkőzésen irányította együttesünket, visszajuttatta és évek óta bent tartotta fiatal csapatunkat az élvonalban. További pályafutásához sok sikert kívánunk, utódjáról később születik döntés” – derül ki a közlemény folytatásából.

Mint beszámoltunk róla, az utolsó játéknapon az ELTE BEAC 79–67-re kikapott a TFSE-MTK-tól, és ezzel lecsúszott a mezőny első nyolc helyezettjét felvonultató playoffról.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: Josepovits Kinga köré épülhet az új Pécs

Kosárlabda
2026.07.23. 09:50

Női kosárlabda NB I: marad az élvonalban a kieső Szigetszentmiklós – visszalépett a DKKA

Kosárlabda
2026.07.14. 18:54

Női kosárlabda NB I: kubai centerrel erősített a Szekszárd

Kosárlabda
2026.07.09. 09:55

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
2026.07.02. 10:10

Női kosárlabda NB I: ETO Basket néven folytatja a győri csapat

Kosárlabda
2026.07.01. 15:53

Még nem tudni, hány csapattal rajtol a női kosárlabda NB I következő idénye

Kosárlabda
2026.06.30. 12:30

Női kosár NB I: nigériai válogatott játékossal erősített a DVTK

Kosárlabda
2026.06.24. 13:47

A Pécs és a BEAC női kosárlabdacsapata sem vállalta a nemzetközi kuparészvételt

Kosárlabda
2026.06.23. 16:28