Kosárlabda: Hanga három évre írhat alá Madridban – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
2021.07.05. 17:14
null
Hanga Ádám bajnokként igazolhat a nagy riválishoz (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint megszületett a megállapodás a Real Madrid és a Barcelonától a jelek szerint távozó Hanga Ádám között. Az Eurohoops meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írja, hároméves szerződést kötnek a felek.

 


A spanyol sajtóban korábban megjelent hírekről, melyek szerint Hanga Ádám a Barcelona mezét a nagy rivális Real Madridéra válthatja már korábban is írtunk. Az Eurohoops most újabb részletekről számolt be a klubváltás kapcsán. A portál információi szerint már csak a hivatalos bejelentés várat magára, Hanga, valamint a Real képviselői egyezségre jutottak egymással: a magyar játékos három évre szóló szerződést köt a klubbal.

A 32 éves játékosnak eredetileg 2022-ig (plusz egy év opció) érvényes szerződése volt a spanyol bajnok Barcelonával, de Sarunas Jasikevicius vezetőedző az utóbbi hónapokban kevesebb játéklehetőséget adott neki – erről Hanga maga is beszélt a Nemzeti Sportnak, mondván, „nem gondolja fairnek” a döntést –, és a háttérben sejtett feszültség fűti az átigazolási pletykákat.

Az Eurohoops beszámolója szerint a Barcelona felbontotta Hanga szerződését.

A Diario Madridista információ szerint a magyar játékos a barcelonainál kevesebb fizetést kap majd, ám ezt az „áldozatot” örömmel hozta meg azért cserébe, hogy Spanyolországban maradhasson.

A sajtóhírekben egyébként török és olasz érdeklődőkről is lehetett olvasni Hangával kapcsolatban.

Hanga 2017 óta játszott a Barcelonában. A Real a negyedik spanyolországi klubja lehet. Korábban a Manresa és a Baskonia játékosa is volt.

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2 órája

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
5 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
14 órája

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
14 órája

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17