Férfi kosár: a szolnoki másodedző bejegyzése kiverte a biztosítékot a Falcónál

F. Z.F. Z.
2021.05.26. 11:58
null
Szarvas Gábor (Fotó: Kiss János/Új Néplap)
Egyre inkább felszínre törnek az indulatok a Szolnok és a Falco férfi kosárlabdacsapatának bajnoki döntője kapcsán.

Hétfő este Szarvas Gábor, a Szolnok másodedzője az egyik közösségi oldal zárt csoportjában tett közzé egy felhívást. Többek közt azt írta, szerdán pokolnak kell várnia a Falcót, meg hogy a szombathelyiek 10-es és 11-es játékosa fél a drukkerektől, és már megbánták, hogy vissza kell térniük a Tiszaligetbe, valamint kérte a szolnoki szurkolókat, hogy minél többen menjenek a meccsre, illetve az Olajbányász nem szerethető, hanem bajnokcsapat akar lenni.

A Falco ezután közleményben jelezte, szerintük Szarvas a sport szellemiségével össze nem egyeztethető módon üzent a drukkereknek, uszító hangnemet használt, amit a klub elítél, s véleménye szerint ezzel több – a honi szövetség által megfogalmazott – etikai és fegyelmi szabály ellen vétett.

A szombathelyiek a szolnoki közönség megnyilvánulásai (főleg a magyar játékosok elleni verbális támadások) ellen is felemelték szavukat, az atrocitásokat jelezték a szövetség illetékes bizottságainak.

A Szolnoki Olajbányász a történtekre reagálva elhatárolódott Szarvas megnyilvánulásától, s fegyelmi eljárást indított a másodedző ellen, jelezve, a klub szellemiségével nem összegyeztethető a balul sikerült bejegyzés tartalma.

Természetesen megkerestük az ügy főszereplőjét, ám Szarvas nem kívánt nyilatkozni, annyit viszont elárult, a döntő után elmondja, mi történt.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Május 26., szerda
20.00:
Szolnoki Olajbányász–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (Tv: M4 Sport)
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2–2

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz legyőzte az élen álló Fenerbahcét

Kosárlabda
22 perce

Férfi kosár NB I: a Szolnok simán kikapott Körmenden, a Honvéd nyert a Falco otthonában

Kosárlabda
2026.03.14. 20:25

Férfi kosárlabda Euroliga: a Dubai sorozatban ötödször, a Real Madrid negyedszer nyert

Kosárlabda
2026.03.12. 23:12

Férfi kosárlabda Euroliga: nyert a Partizan Beograd Bolognában

Kosárlabda
2026.03.11. 23:24

Férfi kosárlabda Európa-kupa: a Falco előnybe került a negyeddöntőben

Kosárlabda
2026.03.11. 19:52

Filipovity Márkó visszatért a Falcóhoz

Kosárlabda
2026.03.09. 09:11

Férfi kosárlabda NB I: a Szolnok magabiztosan verte a Sopront

Kosárlabda
2026.03.07. 19:36

Könnyedén nyert a Falco, vége a körmendi vesszőfutásnak a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.03.06. 20:43
Ezek is érdekelhetik