Női kosár Ek: elképesztő finis Szekszárdon, spanyol diadal

Vágólapra másolva!
2021.04.11. 21:17
null
A sárga mezes spanyolok egypontos sikert arattak (Fotó: Tolnai Népújság/Makovics Kornél)
A spanyol Valencia nyerte meg a női kosárlabda Európa-kupa 2020–2021-es kiírását, miután a Szekszárdon megrendezett négyes döntő vasárnap esti fináléjában 82–81-re legyőzte az olasz Veneziát. A fordítást és diadalt érő két büntetőt az utolsó másodpercben értékesítette Raquel Carrera Quintana. Korábban beszámoltunk róla: a 3. helyet a házigazda Szekszárd szerezte meg.

 

Nagy iramban kezdődött a finálé, s némi meglepetésre a Venezia négypontos előnybe került az első negyedben. Az elődöntőben a Szekszárdot legyőző olaszok nemcsak felvették a versenyt az előzetesen favoritnak tartott Valencia játékosaival, hanem elszántságban felül is múlták őket.

Az amerikai Yvonne Anderson ponterősen irányított, honfitársa, Natasha Howard a palánkok alatti területet uralta, és gyakorlatilag az utolsó negyed kezdetéig vezetett a Venezia.

De szoros volt a csata, így nem volt meglepő, hogy egálról indult az utolsó perc. Amelyből egy másodperc volt hátra, amikor Anderson ziccere beesett, és ezzel az olasz együttes vezetett egy ponttal.

Csakhogy a spanyolok oldalbedobása után Raquel Quintanát éppen Anderson ellökte, így a center dobhatott két büntetőt, és mivel sikerrel tette, a Valenciáé lett a kupa.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
NÉGYES DÖNTŐ, SZEKSZÁRD
DÖNTŐ
VALENCIA BCS (spanyol)–REYER VENEZIA (olasz) 82–81
(24–28, 17–18, 22–17, 19–18)
Legjobb dobók: Casas 20, Allen 16/6, ill. Anderson 26/3, Howard 16
Korábban

A 3. helyért
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–CAROLO BASKET (francia) 68–55 (14–23, 22–12, 20–12, 12–8)

A VÉGEREDMÉNY
1. Valencia Basket Club Sad (spanyol), 2. Umana Reyer Venezia (olasz), 3. ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD (Bálint Réka, Theodoreán Alexandra, Miklós Melinda, Studer Ágnes, Gereben Lívia, Zala Friskovec, Krnjics Szara, Zele Dorina, Goree Cyesha, Erica McCall, DeWanna Bonner, Maja Skorics, edző: Djokics Zseljko), 4. Carolo Basket (francia)

Legfrissebb hírek

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Valencia és az Osasuna a ráadás perceiben harcolta ki a győzelmet, nyert a Sevilla is

Spanyol labdarúgás
2026.01.24. 21:21

Otthon is kikapott, kettős vereséggel búcsúzott a Sopron a női kosár Európa-kupától

Kosárlabda
2026.01.22. 19:41

A Real Madridot búcsúztató kiscsapat vendége lesz a Barca a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 14:29

Sörloth fejesével hozta a kötelezőt az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.01.18. 20:40

Szenvedős mérkőzésen jutott tovább a Barcelona a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.15. 23:17

Győzött a Real Madrid, Tavares megdöntötte az Euroliga lepattanórekordját

Kosárlabda
2026.01.08. 22:58

Röplabda: tisztes helytállás után búcsúzott a Fino a Challenge-kupában

Röplabda
2026.01.06. 20:35
Ezek is érdekelhetik