FAZEKAS ZOLTÁN, BERG SÁNDOR 2021.04.11 18:08 Frissítve: 2021.04.11 22:05

Női kosár Ek: megszerezte a bronzérmet a Szekszárd!

A Szekszárd megszerezte a harmadik helyet a női kosárlabda Európa-kupában! A négyes döntőt vendégül látó tolnaiak nem kezdtek jól a francia Carolo Basket elleni vasárnap délutáni bronzmérkőzésen, de aztán felvették a ritmust, a nagyszünetre ledolgozták tetemes hátrányukat, és meggyőző különbséggel, 68–55-re nyertek, fennállásuk eddigi legnagyobb nemzetközi sikerét elérve. Mint beszámoltunk róla, a fináléban a spanyol Valencia 82–81-re legyőzte az olasz Veneziát.

DeWanna Bonner (balra) 25 pontot szerzett a bronzmeccsen (Fotó: Tolnai Népújság/Makovics Kornél)

 

Történelmi siker kapujába került az Atomerőmű KSC Szekszárd vasárnap délután, hiszen története során először játszhatott éremért a nemzetközi kupaporondon. Az Európa-kupa négyes döntőjének házigazdája pénteken kiélezett meccsen maradt alul az olasz Veneziával szemben, s ugyan megrendítő ütést kapott és padlóra került, talpra kellett állnia, hogy érmet szerezhessen. Studer Ágnesékre a francia Carolo Basket várt, amely simán kikapott a spanyol Valenciától a másik elődöntőben – és nem tűnt legyőzhetetlennek

„Turner Yvonne és Sasa Cado játékán sok múlik, ha előbbit megfelelően kikapcsoljuk, utóbbit pedig nem hagyjuk üres hárompontost dobni, akkor nyer a Szekszárd” – foglalta össze a lényeget Pásztori István, aki az előző szezonban még Djokics Zseljko mellett másodedzőként a Szekszárd sikeréért dolgozott. No és azt is hozzátette, DeWanna Bonnertől is több kell – igaz ami igaz, a tolnaiak kétszeres WNBA-győztes sztárja saját szintjéhez képest gyengén játszott az elődöntőben, és 21 dobásából mindössze négyet értékesített.

Vasárnap megint Studer Ágnesé lett az első pont, ahogy az elődöntőben, ám nem a már említett Cado, hanem Endene Miyem szórta a hibátlan hárompontosokat az első pár percben, amely kiegyenlített játékot hozott. Az olaszok ellen nem játszó Zele Dorina és Bálint Réka is pályára került a hazaiaknál, akik a negyed végén kilencpontos hátrányban voltak, főleg mert sorra dobták mellé a ziccereket.

Djokics alaposan leszúrta együttesét, ami jó hatással volt a hölgyekre, akik 25-nél utolérték a riválist, majd meg is előzték őket, mert végre bementek a hárompontosok és javult a védekezés is. Zele nagyon energikusan szált be, triplát dobott, labdát szerzett és lepattanót pöcizett a gyűrűbe, de a másik oldalon Miyem volt tarthatatlan, a 32 éves francia válogatott magasbedobó a félidőre már 16 pontnál járt.

Fordulás után egyik csapat sem védekezett jól, egymás hibáit kihasználva haladtak előre a pontszerzésben, felváltott vezetéssel – egészen a harmadik negyed közepéig, amikorra látszólag összeállt az Atomerőmű védekezése, ami kilencpontos előnyt eredményezett a záró felvonás előtt.

Amiből a 34. percre 15 lett, Bonner is egyre ponterősebben játszott, s úgy nézett ki, zsebben a bronzérem. Két perccel a lefújás előtt még feljött kilenc pontra a Carolo, de a második félidőben elsőrangú védekezést bemutató KSC magabiztosan nyert és szerezte meg fennállása első európai kupaérmét. Ami bronz, de ahogy Djokics még szombaton mondta, ha megszerzik, számukra aranyat ér…

„Fantasztikus eredmény ez, jár a gratuláció a Szekszárdnak, a második félidőben szenzációsan védekeztek és összességében megérdemelték a bronzérmet” – értékelte a hazaiak két meccsét Németh Ágnes, a BSE-vel 1983-ban Ronchetti-kupát nyerő, a válogatottal négy Európa-bajnoki bronzérmet és egy olimpiai negyedik helyet elérő, 1986-ban Európa legjobb játékosának választott egykori kiváló center, a minitorna díszvendége, akit néhány nappal ezelőtt választott be a Nemzetközi Szövetség a sportág halhatatlanjai közé.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
NÉGYES DÖNTŐ, SZEKSZÁRD
A 3. helyért
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–CAROLO BASKET (francia) 68–55 (14–23, 22–12, 20–12, 12–8)
Szekszárd,
zárt kapuk mögött. Vezette: Tomic (horvát), Györgyi (norvég), Stan (román)
SZEKSZÁRD: STUDER 15/6, Friskovec 3/3, BONNER 25, Goree 4, McCALL 10. Csere: THEODOREÁN, ZELE 6/3, Krnjics, Bálint R. 3/3, Skorics 2. Edző: Djokics Zseljko
CAROLO: Turner 4, Nared 5, MIYEM 18/6, Sy-Diop 6, AKHATOR 18. Csere: Pouye, Bouderra 2, Diallo, Cado 2, Soufflet. Edző: Romuald Yernaux
Az eredmény alakulása, 3. perc: 9–8. 6. p.: 12–12. 9. p.: 14–17. 12. p.: 20–23. 15. p.: 27–27. 18. p.: 35–33. 22. p.: 40–39. 25. p.: 44–41. 28. p.: 52–47. 30. p.: 56–47. 33. p.: 60–47. 36. p.: 64–51
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: – Ezt a sikert nem is lehet „megmérni” és a helyén kezelni jelenleg, csak később tudjuk majd értékelni. Ha valaki azt mondja nekem a szezon előtt, hogy az Európa-kupa négyes döntőjében leszünk, amit mi rendezünk és éremmel zárunk, akkor azt mondtam volna, hogy nem normális. A bronzérem azoké is, akik a rendezésben bármilyen módon szerepet játszottak. Mérhetetlenül büszke vagyok a csapatra.
Romuald Yernaux: – Nagyon kemény meccs volt, amelyet jól kezdtünk, és az első negyedben jól is játszottunk. A második félidőben a Szekszárd ragyogóan védekezett, s mellette DeWanna Bonner ellenállhatatlan volt támadásban, így ellenfelünk megérdemelten szerezte meg a győzelmet.

KÉSŐBB
DÖNTŐ
VALENCIA BCS (spanyol)–REYER VENEZIA (olasz) 82–81
(24–28, 17–18, 22–17, 19–18)

2021.08.29 16:24:20

Kosárlabda MTI/SZ. R.

A férfi válogatott már a csoportkörben kiesett a debreceni U18-as világbajnokságon.

2021.08.01 10:40:58

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

A Milwaukee Bucks háttérstábjában nemzetközi játékosmegfigyelőként dolgozott meg a sikerért.