Férfi kosár Eb-sel.: A saját játékunkat kell játszanunk – Keller

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
2021.02.18. 08:54
null
Keller Ákosék ismét megtréfálnák a szlovénokat (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
Az Európa-bajnoki selejtező utolsó négy felvonására készülő nemzeti csapat jókedvűen várja a megméretéseket, és Keller Ákos szerint minden mérkőzését meg akarja nyerni.

 

Mindenki a fedélzeten Kijevben, legalábbis aki el tudott utazni oda. A japán Albirex Niigatában légióskodó Allen Rosco a szigorú járványügyi korlátozások miatt nem tehette meg, ami szomorú, hiszen éppen az ő kosarával győzött a magyar válogatott tavaly Ukrajnában, igaz, akkor Zaporizzsjában játszottuk a mérkőzést.

A helyén a Németországban pattogtató magasember, Fazekas Máté lesz ott a keretben, amelyből Hanga Ádám euroligás kötelezettségei, Golomán György saroksérülés, míg Govens Darrin fegyelmi okokból került ki. A vasárnap még Olasz Kupa-döntőt játszó Filipovity Márkó Milánóból egyenesen Kijevbe repült, s ott várt a többiekre hétfő este a buborékban.

Kisebb-nagyobb sérülések természetesen a 16 aktuálisan bevethető játékos közül néhánynál előfordulnak, de egyik sem tűnik vészesnek, ahogyan azt is örömmel konstatáltuk, hogy a friss koronavírustesztek – a szakmai stáb tagjait is beleértve – mindenkinél negatív eredményt hoztak, így semmi akadálya a mieink részéről a szlovénok elleni összecsapásnak. Az Európa-bajnoki címvédőnél a stábhoz tartozó egyik személy tesztje pozitív lett, ám ez jelen állás szerint nem befolyásolja a találkozó megrendezését. Nemzeti csapatunknak egyetlen selejtező mérkőzést kell megnyernie a négyből, ha ez sikerül, biztosan kijut a 2022-es Európa-bajnokságra.

„Nem volt gond a reptéren, mindenkit simán átengedtek az útlevél-ellenőrzésen, nem úgy, mint amikor Oroszországban jártunk a Falcóval és két órán át várakoztunk  – ecsetelte Keller Ákos, a magyar válogatott centere és csapatkapitánya. – A hotel száz méterre van a csarnoktól, de a szabályok miatt busszal megyünk át, ami így két perc séta helyett negyedóra keringés. Eleinte elég hideg volt az arénában, amely jó nagy, szerencsére azóta ez változott. Készültünk már a szlovénok mellett az osztrákokra is, egyszerűsítette a helyzetünket, hogy a két csapatnak több közös játéka is van. Minden meccsünket meg akarjuk nyerni!”

Keller hozzátette, nagyon jó a kedvük, és a szállodával is meg vannak elégedve, igaz, kicsit kacifántosan lehet eljutni az étkezdéhez és a videós teremhez. Keller a szlovénokkal kapcsolatban kijelentette, hiába vannak hiányzóik, így is nagyon erősek, főként, hogy náluk a kosárlabda nemzeti sport.

„Nagyon szeretnének visszavágni, hiszen Szombathelyen kikaptak tőlünk – így Keller Ákos.  – Mi ugyanakkor meg akarjuk mutatni, nem véletlenül győztük le őket. Az osztrákok az utolsó szalmaszálba kapaszkodnának, csak ránk kell készülniük, nyilván mindent megtesznek, hogy kétszer is megverjenek minket. A saját játékunkat kell játszanunk, nem engedhetünk nekik támadólepattanókat és indításgólokat.”

A KERET
Benke Szilárd, Keller Ákos, Perl Zoltán, Váradi Benedek (mind Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Eilingsfeld János (Atomerőmű SE), Fazekas Máté (Orange Academy Ulm – Németország), Ferencz Csaba (Egis Körmend), Filipovity Márkó (VL Pesaro – Olaszország), Horti Bálint, Karahodzsics Kemal (mindkettő Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét), Lukács Norbert, Vojvoda Dávid (mindkettő Alba Fehérvár), Pongó Marcell (Nürnberg Falcons – Németország), Pongó Máté (Szolnoki Olajbányász), Somogyi Ádám (Debreceni EAC), Szabó Zsolt (Zalakerámia ZTE KK)

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, FÉRFIAK
F-csoport (Kijev)
Csütörtök

20.00: Szlovénia–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)
 Péntek
18.15: Ausztria–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)
 Szombat
15.00:
Ukrajna–Szlovénia
Vasárnap
19.00: MAGYARORSZÁG–Ausztria (Tv: M4 Sport)
 Hétfő
18.00:
MAGYARORSZÁG–Ukrajna (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda Euroliga: a Dubai sorozatban ötödször, a Real Madrid negyedszer nyert

Kosárlabda
2026.03.12. 23:12

Férfi kosárlabda Euroliga: nyert a Partizan Beograd Bolognában

Kosárlabda
2026.03.11. 23:24

Sorozatban kilencedik győzelmét aratta a Fenerbahce a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.03.05. 23:36

Száz pontot dobva nyert a Honvéd a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.03.05. 21:01

Gasper Okorn: Jó, hogy a saját kezünkben van a sorsunk

Kosárlabda
2026.03.03. 09:00

A magyar kosárválogatott ezúttal sima meccsen kapott ki Franciaországtól a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.03.01. 19:46

Az utolsó másodpercekig volt esélyünk: szoros meccsen kikapott Franciaországtól a kosárválogatott a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.02.27. 20:01

Golomán György: A papírforma francia sikert ígér, de igyekszünk meglepetést szerezni

Kosárlabda
2026.02.27. 08:30
Ezek is érdekelhetik