Barca: Pau Gasol cáfolja, hogy készen áll a visszatérésre

K. T. I. , K. Zs.K. T. I. , K. Zs.
2021.02.20. 22:41
null
Pau Gasol egyelőre még vár a visszatéréssel (Fotó: AFP)
A spanyolok Európa-bajnoka, Pau Gasol az idény végéig szóló megállapodást kötött első profi klubjával, a Barcelonával – írta meg szombaton az As, de amint a spanyol lap híre terjedni kezdett, a kosaras a Twitteren jelezte: nem eszik olyan forrón a kását.

 

„Hallván a Spanyolországban megjelent hírt, szeretném leszögezni, hogy továbbra is a felépülésemre összpontosítok, és egyelőre nem állok készen a visszatérésre. Amint változik a helyzet, és lesz mit bejelentenem, saját csatornáimon fogom ezt megtenni a közösségi médiában" – olvasható Pau Gasol szombat esti Twitter-üzenete.


A 40 éves játékos 2019 márciusában játszott legutóbb tétmeccset, bokasérülése, majd műtétje után már sem a Milwaukee Bucksban, sem a 2019 végén számára edzéslehetőséget biztosító Portland Trail Blazersnél nem jött össze számára a visszatérés az NBA-ben.

Gasol legutóbb 2020 decemberében beszélt arról, hogy még nem akar visszavonulni, továbbra is reméli, hogy újra szerződést kap valamely NBA-csapattól. Az álmai netovábbjaként a Los Angeles Lakerst említette, amelyben 2008 és 2014 között kosarazott, és ahol négy évvel fiatalabb testvérével, Marc Gasollal játszhatott volna együtt.

Gasol Barcelonában született, a katalán klubnál is nevelkedett, majd lett profi játékos 1998-ban. Három idény alatt két bajnoki címet és egy Spanyol Kupát nyert, 2001-ben a spanyol bajnoki finálé legértékesebb játékosának (MVP) választották. Ezt követően került az NBA-be, ahol a Lakersszel kétszeres bajnok lett, de megfordult Memphisben, a Chicago Bullsban és a San Antonio Spursben is, mielőtt jött volna a Bucksnál elszenvedett bokasérülése.

Az El Mundo Deportivo és az As úgy tudja, hogy a készülő megállapodás egyelőre a 2020–2021-es idény hátralévő részére szól, Gasol pedig állítólag fizetés nélkül játszik majd a Barcában.

A spanyol célja, hogy játékba tudjon lendülni, így pedig legyen esélye a válogatottal elutazni a tokiói olimpiára – ám mint szombat esti üzenetében világossá tette, neki is, híveinek is türelmesen ki kell várniuk a visszatérés ideális pillanatát.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
19 órája

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55