Női kosár: jöjjön a negyedik! Ismét a Galatasaray lesz a Sopron ellenfele

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2020.12.17. 10:42
null
Gáspár Dávid a támadásokon szeretne javítani a Galatasaray ellen (Fotó: Tumbász Hédi)
A keddi győzelem után csütörtökön, kora délután ismét a Galatasaray az ellenfele a Sopron Basket női kosárlabdacsapatának az Euroliga csoportkörében. A magyar bajnok eddig három győzelemmel vezeti a kvartettjét, csodálatos lenne megőrizni a makulátlan mérleget.

 

Ha egyenként végignézzük a Sopron eddigi három Euroliga-mérkőzését, akkor azt mondhatjuk, Gáspár Dávid együttese araszol a végcél, azaz a negyeddöntő felé. A magyar bajnok két hete a Bourges-t és a Landes-ot is szoros meccsen, óriási küzdelemben verte, és nem volt ez másként most kedden, a Galatasaray ellen sem.

Összességében azonban száguldanak a csoportban a soproniak, akik bár melós, fogcsikorgatós mérkőzéseket nyertek meg, mégis nagyon közel vannak a playoffhoz, és csütörtökön még egy öles léptet tehetnek, ha legyőzik újra a török sztárcsapatot.

Az Euroligában minden győzelemnek nagyon kell örülni, így tettünk a keddi meccs után is, amely valóban nagyon munkás, nehéz siker volt – kezdte Gáspár Dávid, a soproniak vezetőedzője. – A támadójátékunk akadozott – a Galata szerkezete, játékosállománya és taktikája miatt. Szerencsére mindig akadt valaki nálunk, aki átlendített minket a holtponton, de a siker mindig a csapatmunkán múlik. Örülök, hogy bizonyos játékosok előléptek, Tina Krajisnik például az egész évadban remek teljesítményt nyújt, részéről nem is volt meglepő a jó produkció. A nemrég igazolt Glory Johnsontól is vártuk, hogy sokat segítsen és egyre jobban beépüljön, Gaby Williamstől pedig folyamatosan reméljük – illetve ő is saját magától –, hogy jó ritmusban játsszon. A keddi találkozó után a támadójátékunkat vizsgáltuk meg alaposabban, hogy miként tudnánk jobb megoldásokat választani, melyek azok a pontok, amelyeken még inkább támadható a török csapat. A védekezésünket szeretnénk azon a szinten tartani, amelyet kedden tapasztaltunk.”

Ami örvendetes, hogy az ilyen hőfokú mérkőzéseken is szóhoz jutnak magyar fiatalok, Czukor Dalma több mint tizenegy percet töltött a parketten, és nagyon hasznos játékkal tehermentesítette az éppen pihenő társakat.

Nagyon küzdelmes, kemény meccs volt a keddi, s bár nem dobtunk jól távolról, csapatként összefogva mégis sikerült nyerni – mondta a soproniak 21 éves bedobója. – Tudtuk, hogy a Galata nagyon erős belső posztokon és jól dob kintről, de úgy gondolom, megoldottuk a védekezést. Persze voltak hibáink, amiket meg is néztünk felvételről, bízom benne, hogy ki tudjuk javítani ezeket a második mérkőzésen. Örülök nagyon az euroligás játékperceknek, mert tényleg lehet tanulni és fejlődni. Úgy gondolom, ha a magyar bajnokikon jól megy a játék, akkor az Euroligában is szóhoz lehet jutni. Mindegy, hogy kettő, öt, vagy tíz percet játszom, a lényeg, hogy amikor pályára kerülök, maximálisan tudjam segíteni a csapatot és fókuszáljak a feladatomra. Csütörtökön a keddihez hasonló hozzáállással kell játszanunk; ha a külső dobásaink nagyobb százalékkal esnek be, és nem kapkodunk annyiszor, mint az első meccsen, akkor megint nyerhetünk.”

Az újabb siker pedig azt jelentené, hogy a Sopron négy győzelemmel utazhatna a január végi, bourges-i buborékba, ahol már csak a házigazdák és a Landes elleni második összecsapás várna rá.

KOSÁRLABDA, NŐI EUROLIGA
D-CSOPORT, 4. FORDULÓ
14.30:
Sopron Basket–Galatasaray (török) (Tv: M4 Sport)

A csoport állása: 1. Sopron 6 pont/3 mérkőzés, 2. Landes (francia) 3/2, 3. Bourges (francia) 2/2, 4. Galatasaray 1/1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik