Kosár: megszórta a Bayernt – a Bundesligából erősít a Debrecen

B. L.B. L.
2020.07.21. 12:33
Shaquille Hines személyében megtalálta negyedik idegenlégiósát is a DEAC kosárlabdacsapata – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

Az elsősorban négyes poszton bevethető 27 éves amerikai a Texas-RGV Vaqueros együttesében töltötte egyetemi éveit, ahol végzősként 13.8 pontot, 5.5 lepattanót és 2.7 gólpasszt átlagolt – kezdte új játékosának bemutatását a klubhonlap.

A 201 centis játékos ugyan nem kelt el az NBA játékosbörzéjén, az Oklahoma City Thunder nyári ligás csapatában három éve pályára léphetett. Profi karrierjét Svédországban, a Boras Basket csapatában kezdte meg, majd a görög Koroivosz Amaliadaszhoz került. Ezt követően igazolt a német első osztályba, ahol a Löwen Braunschweig gárdájában szerepelt, majd bajnokságon belül váltott, s a mögöttünk álló csonka szezonban a Fraport Skyliners gárdáját erősítette – teszi hozzá a deac.hu.

Stefan Moody, Djordje Drenovac és a Carlton Guyton után Hines a Debreceni Egyetem gárdájának negyedik idegenlégiósa, a többiekhez hasonlóan ő is egy éves szerződést írt alá.

Az erőcsatárnak több kiemelkedő mérkőzése is volt az elmúlt években, az egyik legemlékezetesebb talán a Bayern München elleni 20 pontja.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
15 órája

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
19 órája

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

A rekorder edző az Extraliga elődöntőjébe vezetné a Debrecent

Röplabda
2026.09.18. 10:21

Lelkes debreceniek, ferencvárosi hetes, igazi kupahangulat – DEAC–FTC képekben

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 16:38

Kondás Elemér tudja, nem félni kell a Fraditól, hanem játszani ellene

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 07:19

Bátor játékot vár a Ferencváros ellen a születésnapos Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 15:07

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15