Női kosár NB I: tízszeres magyar bajnokot neveztek ki edzőnek Győrben

F. Z.F. Z.
2020.04.29. 10:30
null
Iványi Dalma először dolgozhat felnőttekkel klubcsapatnál (Fotó: Laufer László/Új Dunántúli Napló)
A női élvonalban szereplő Uni Győr – Mély-Út szerda délelőtt bejelentette, hogy Iványi Dalma lett az együttes vezetőedzője, aki három plusz két évre írt alá a Rába-partiakhoz.

 

A 2012-ben bajnoki címet szerző együttest a szezon lezárása előtt, amikor a csapat a nyolcadik helyen állt, a tavaly decemberben kinevezett bosnyák Merim Mehmedovicirányította, azt megelőzően másfél évig a szerb Milos Pavlovics volt a tréner.

Vége! 38 évesen visszavonult a magyar sport legyőzhetetlenje

Iványi Dalma 2014-ben vonult vissza, amikor játékosként utolsó idényében a PINKK Pécsi 424 csapatával magyar bajnok lett, a 44 éves irányító pályafutása során immár tizedszer. A korábbi kétszeres Euroliga-bronzérmes karmester a Rátgéber László irányította PVSK-ban lett Európa-klasszis, hatszor választották meg idehaza az év legjobbjának, s szerepelt az észak-amerikai női profi bajnokságban is, a Utah, a Phoenix és a San Antonio együttesében.

Tizenkét éven keresztül szerepelt a magyar válogatottban, amellyel négy Európa-bajnokságon és 1998-ban világbajnokságon is szerepelt. Edzőként 2017 óta a magyar felnőttválogatottnál dolgozik segédedzői szerepben, klubedzőként ez lesz az első élvonalbeli megbízatása.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
3 órája

Győri győzelemmel indult az idény a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.09.24. 20:25

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
2026.09.22. 15:03

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
2026.09.22. 09:16

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56