Női kosár Euroliga: első vereségét szenvedte el a Sopron

H. T.H. T.
2019.10.31. 22:09
null
Először kapott ki az idényben a Sopron (Fotó: fiba.basketball)
A Sopron 64–58-ra kikapott a Girona otthonában a női kosárlabda Euroliga B-csoportjának harmadik fordulójában.

 

A spanyolok kezdték jobban a mérkőzést, az első negyed végén mégis a Sopron vezetett. A második negyedben azonban már a Girona akarata érvényesült, a félidőben 30–28 állt az eredményjelzőn.

A harmadik negyedben nem igazán találta a ritmust a Sopron, amely sokat hibázott, így tíz ponttal is meglépett már a hazai csapat.

Az utolsó negyedben 13 pont is volt már a különbség, de a magyar együttes szépen zárkózott, Fegyverneky Zsófia triplájával négy pontra is csökkent a hátrány három perccel a vége előtt, de fordítani nem sikerült, 64–58-ra nyert a Girona.

A magyar csapat legeredményesebb dobója Alekszandra Crvendakics volt 19 ponttal.

A Sopron ezzel először szenvedett vereséget a jelenlegi kiírásban, míg a Girona először tudott győzni.

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA
3. FORDULÓ
B-CSOPORT
Girona (spanyol)–Sopron Basket 64–58 (14–17, 16–11, 20–9, 14–21)

Legfrissebb hírek

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
Tegnap, 7:36

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
2026.09.22. 15:03

A győzelem az identitásuk része – interjú Fegyverneky Zsófiával

Kosárlabda
2026.07.29. 10:24

Megvannak a Sopron és a DVTK lehetséges ellenfelei női kosárlabda Euroliga selejtezőjében

Kosárlabda
2026.07.16. 11:28

Női kosárlabda: a selejtezőben kezd a Sopron és a DVTK az Euroligában

Kosárlabda
2026.07.06. 16:32

Női kosárlabda: Franciaországban folytatja Papp Klaudia

Kosárlabda
2026.07.03. 20:28

A Pécs és a BEAC női kosárlabdacsapata sem vállalta a nemzetközi kuparészvételt

Kosárlabda
2026.06.23. 16:28