Női kosár Eb: megismétlődik a legutóbbi spanyol–francia finálé

Vágólapra másolva!
2019.07.06. 22:31
null
Marine Johannes (jobbra) húsz pontot dobott a briteknek (Fotó: AFP)
A francia és a címvédő spanyol válogatott jutott be a női kosárlabda Európa-bajnokság fináléjába, a szombati elődöntőben előbbi Nagy-Britanniát, utóbbi a társházigazda Szerbiát győzte le.

 

Az első elődöntőben a negyeddöntőben Magyarországot megverő – ezzel történetük legnagyobb sikerét elérő – britek kezdték jobban, a második negyed viszont az előző három Eb-n ezüstérmes franciáké lett. A szigetországiak legjobbja, a magyaroknak 29 pontot szóró Temi Fagbenle mindössze két pontig jutott a 34–34-gyel záruló első félidőben.

Fordulás után a tavaly vb-ötödik francia együttes 13–4-es rohammal kilenc pontra meglépett, az utolsó játékrész pedig 52–46-ról indult. A brit csapat a 35. percben még felzárkózott három pontra (54–51), de a rivális főként a brillírozó Marine Johannes révén már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

A sorozatban hatodszor Eb-érmes franciák a vasárnapi fináléban a címvédő spanyolokkal találkoznak, akik nagy mérkőzésen öt ponttal győzték le a társházigazda szerbeket.

A már olimpiai selejtezőre kijutott csapatok találkozóján számos Magyarországon légióskodó játékos lépett pályára: spanyol részről Queralt Casas az elmúlt szezont Sopronban töltötte, akárcsak a túloldalon Alekszandra Crvendakics, míg Jelena Milovanovics – immár Brooks néven – ősztől tér vissza szülés után a magyar bajnokhoz. A 2015-ben Budapesten Európa-bajnok szerbek keretéből Maja Skoric legutóbb a DVTK-t, Nevena Jovanovics pedig az NKE-Csatát erősítette.

A két csapatból összesen öten voltak ott áprilisban az Euroliga soproni négyes döntőjében, és a spanyoloknál szerepelt az Eb legidősebb játékosa, a szeptemberben 40 éves Laia Palau.

A Rióban olimpiai második spanyolok a nyitónegyed végére tízpontos előnyhöz jutottak. A folytatásban a házigazdák többször is öt pontra feljöttek, a nagyszünetben 37–30 volt az állás.

A 7194 néző többségének bánatára a szerb együttesnek a harmadik játékrészben sem sikerült öt ponton belülre kerülnie. Az 58–50-ről induló zárószakaszban viszont Marina Maljkovics tanítványai egy 14–4-es rohammal átvették a vezetést (64–62), Brooks ekkor 17 pontnál tartott. A rendkívül izgalmas hajrát ezzel együtt a spanyolok bírták jobban idegekkel, akik így ismét Eb-döntőre készülhetnek.

A Nemzeti Sportot a helyszínről, Belgrádból tudósítja: Bobory Balázs (szöveg), Koncz György (fotó)

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ
Franciaország–Nagy-Britannia 63–56
(12–16, 22–18, 18–12, 11–10)
Legjobb dobók: Johannes 20, Miyem 16, Gruda 11, ill. Vanderwal 12, Handy 11, Fagbenle 10

Spanyolország–Szerbia 71–66 (21–11, 16–19, 21–20, 13–16)

RÁJÁTSZÁS AZ OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓÉRT
Belgium–Magyarország 72–56
(12–17, 27–8, 18–12, 15–19)
Svédország–Oroszország 57–52 (12–10, 15–16, 16–13, 14–13)

Legfrissebb hírek

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06

Mitrovics triplázott, Szerbia simán megverte Andorrát, viszont Albánia nem tudott nyerni Rigában

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:41

Női kosár NB I: Miklós Melinda marad Miskolcon

Kosárlabda
2025.06.10. 15:31

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

A Nemzetek Ligája győztesét fogadjuk szeptemberben – Portugália nyerte a döntőt

Minden más foci
2025.06.08. 23:46

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: Jakab Máté nagyon büszke; Csirke Ferenc óriási fegyvertényről beszélt

Kosárlabda
2025.06.08. 21:45

Olyan, mintha egy vihar közepén lennék mostanában – Mbappé alaposan visszaszólt az őt kritizáló újságírónak

Minden más foci
2025.06.08. 11:05

Luis de la Fuente: Dean Huijsent nem véletlenül igazolta le a Real Madrid

Minden más foci
2025.06.08. 07:59
Ezek is érdekelhetik