Női kosár NB I: lett válogatott játékost igazolt a DVTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.30. 18:24
A női kosárlabda NB I-ben szereplő DVTK hivatalos közleményben jelezte: szerződtette Aija Putninát. A lett válogatott játékos január elsején érkezik meg Miskolcra.

Mint ismert, Egle Sulciute december 20-án súlyos sérülést szenvedett a Cegléd elleni találkozón. A litván játékost másnap megműtötték, felépülése azonban hosszabb időt vesz igénybe, ezért a pótlásáról gondoskodott a DVTK. A klub választása a lett válogatott Aija Putninára esett.

„Egy sérülés sosem jön jókor, de ez most fokozottan igaz, hiszen Egle nagyon szépen illeszkedett be a csapat játékába, ráadásul mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb teljesítményt nyújtott – mondta Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója. – A kiesése óriási érvágás számunkra, de nem volt időnk a búslakodásra, így a karácsony most a szóba jöhető játékosok feltérképezésével és értékelésével telt. Igazából négy-öt komoly jelöltünk maradt a végére, akik közül a választásunk Aijára esett. Nagyon rutinos, képzett, Euroliga-tapasztalattal rendelkező játékos, aki korábban a PINKK Pécsben is szerepelt. Azóta sokat lépett előre, legutóbb a spanyol Euroligás Salamanca gárdájában játszott. Négyes és ötös poszton egyaránt bevethető, hasonlóan jól dob, mint Egle, és a stílusa is hasonlít rá, de talán Aiját jobban lehet majd használni a palánk alatti küzdelemben is. Az is szempont volt a szerződtetésnél, hogy gyorsan tudjon csatlakozni hozzánk az új játékos, hiszen a zalaegerszegi bajnoki időpontja közel van. Aija január 1-jén érkezik Miskolcra, így lesz néhány napja, hogy megismerkedjen a csapattal a már említett ZTE elleni mérkőzés előtt. Próbálunk felkészülten nekivágni a januárnak, mert a hónap első fele nem ígérkezik könnyűnek. Az egerszegi túra után a Sopron elleni rangadó vár ránk hazai pályán, majd ahhoz a Csatához látogatunk, amelytől itthon vereséget szenvedtünk októberben. Azt gondolom, hogy extra őszi szezont produkáltunk, és ezt a remek szereplést folytatni kívánjuk. Egle Sulciutének még egyszer köszönjük a nálunk nyújtott teljesítményét, mielőbbi felépülést kívánunk neki!”

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: szoros meccs után pécsi előny a fináléban

Kosárlabda
21 órája

Varga Alíz: Megérdemeljük, hogy megnyerjük ezt a bajnokságot!

Kosárlabda
Tegnap, 10:10

Női kosárlabda NB I: kiesett az élvonalból a Szigetszentmiklós

Kosárlabda
2026.04.26. 20:31

Másodszor is legyőzte a Sopront, bejutott a női kosárlabda döntőjébe a DVTK

Kosárlabda
2026.04.25. 18:43

Tizenkét év után döntőbe jutott a Pécs a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.22. 19:48

Női kosár NB I: a DVTK a Sopront, a Pécs a TFSE-t verte magabiztosan az elődöntő nyitányán

Kosárlabda
2026.04.18. 19:41

Női kosár NB I: motivált és pihent DVTK vár a friss kupagyőztes Sopronra

Kosárlabda
2026.04.18. 10:20

Megtette az első lépést a Szekszárd az ötödik hely felé a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.17. 20:43
Ezek is érdekelhetik