Női kosár: „csiszolatlan gyémántot” igazolt az éllovas

MTI MTIMTI MTI
2018.02.19. 13:35
Portugál hátvédet igazolt a női kosárlabda NB I-ben listavezető Atomerőmű KSC Szekszárd a szlovén Maja Erkic helyett – jelentette be a klub sportigazgatója hétfőn Szekszárdon, sajtótájékoztatón.

Szabó Noémi elmondta: a Gdessa Barreiro csapatától érkező 28 éves Marcia Costával egyelőre a 2017–2018-as bajnokság végéig írtak alá szerződést.

A 173 centiméter magas játékos a portugál bajnokságban meccsenként átlagosan 12.6 pontot dobott, az Európa-kupa (EK) hat mérkőzésén 17.7-es pontátlagot ért el. Costát az elmúlt öt évben Portugáliában az év védőjátékosának választották, most először igazolt külföldi bajnokságba.

A Gdessa a 2017–2018-as Ek-sorozatban a KSC ellenfele volt, a portugál kosaras a két meccsen összesen 37 pontot ért el. A sportigazgató szerint Marcia Costa a 2-es poszton pótolhatja a 2016–2017-es bajnokságban az év játékosának megválasztott Maja Erkicet, aki év elejétől szünetelteti a szerződését a KSC-nél.

„Mutatói alapján csiszolatlan gyémántot fedeztünk fel, reméljük, hogy ezt bizonyítani fogja a bajnokság hátralévő részében és a rájátszásban" – mondta Szabó Noémi.

Az alapszakaszban eddig százszázalékos Atomerőmű KSC Szekszárd következő mérkőzését a tabella negyedik helyén álló ZTE otthonában játssza.

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: Szekszárdra igazolt Ruff-Nagy Dóra

Kosárlabda
2026.08.01. 18:41

Az Olimpiai Sportparkba költözik az ETO Basket

Kosárlabda
2026.07.31. 20:28

Női kosárlabda NB I: idegenlégióssal vág neki a következő idénynek a Vasas

Kosárlabda
2026.07.28. 15:28

Női kosárlabda NB I: Josepovits Kinga köré épülhet az új Pécs

Kosárlabda
2026.07.23. 09:50

Női kosárlabda NB I: marad az élvonalban a kieső Szigetszentmiklós – visszalépett a DKKA

Kosárlabda
2026.07.14. 18:54

Női kosárlabda NB I: kubai centerrel erősített a Szekszárd

Kosárlabda
2026.07.09. 09:55

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
2026.07.02. 10:10

Női kosárlabda NB I: ETO Basket néven folytatja a győri csapat

Kosárlabda
2026.07.01. 15:53