Férfi kosár: az Atomerőmű edzője távozott, a Soproné lemondott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.07. 23:53
Távozott posztjáról Gediminas Petrauskas, a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Atomerőmű vezetőedzője, míg a Sopront irányító Sabáli Balázs felajánlotta lemondását.

A férfi kosárlabda NB I 12. fordulójának szombati mérkőzéseit követően három vezetőedző is távozott posztjáról!három vezetőedző is távozott posztjáról!

Elsőként, nem sokkal a szegedi mérkőzés után a BB1.hu jelentette: Sztojan Ivkovics vezetőedző rövid időn belül másodszor is felajánlotta lemondását, és a szolnoki vezetők ezúttal el is fogadták azt. A folytatásban Kmézics Zorán készíti fel a csapatot, amely szombaton hosszabbítás után kapott ki a Szegedtől.

A KTE elleni vereséget követően az Atomerőmű a honlapján hozta nyilvánosságra, hogy megválik a litván szakvezetőtől, Gediminas Petrauskastól. Utódlásáról később döntenek.

A késő esti mérkőzés után pedig Sabáli Balázs, a soproniak vezetőedzője jelentette ki a BB1.hu szakportálnak, hogy felajánlotta lemondását, és bízik benne, a vezetőség el is fogadja a döntését. A Sopron szombaton hazai pályán a Falcótól kapott ki.

 

Legfrissebb hírek

Távozik a Szolnok kosárlabdacsapatának vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
2026.06.09. 16:16

Szegedről erősített az ezüstérmes Szolnok a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.06.02. 16:10

Harmadszor is legyőzte hazai pályán az Atomerőműt, bronzérmes a Kaposvár a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.05.25. 20:08

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített az Atomerőmű a bronzcsatában, Ferencz Csaba elbúcsúzott, kiesett a ZTE

Kosárlabda
2026.05.23. 20:54

A Falco legyőzte a Szolnokot a férfi kosárlabda-bajnoki döntő harmadik meccsén

Kosárlabda
2026.05.22. 22:08

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
2026.05.20. 20:50

Férfi kosár NB I: szolnoki győzelemmel kezdődött a döntő

Kosárlabda
2026.05.16. 22:02

Férfi kosár NB I: kaposvári sikerrel rajtolt a bronzcsata, a Sopron lett a hetedik

Kosárlabda
2026.05.14. 20:35
Ezek is érdekelhetik