Férfi kosár NB I: tovább tart a címvédő Szolnok vesszőfutása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.07. 20:32
null
A kék mezes fehérváriak fontos meccset nyertek meg Pécsen (Fotó: Szabó Miklós)
A címvédő Szolnoki Olaj hosszabbítás után egy ponttal kikapott a Szeged vendégeként a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján. A meccs után Sztojan Ivkovics szolnoki vezetőedző lemondott, távozott posztjáról Gediminas Petrauskas, az Atomerőmű trénere, és felajánlotta lemondását a soproni Sabáli Balázs is.

 

A szolnokiak a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésükből a negyediket veszítették el: a közelmúltban a Kecskeméttől, a Kaposvártól és az Alba Fehérvártól is kikaptak.

Az élen álló Alba Fehérvár a második félidőben fordította meg a PVSK elleni rangadót, és szintén idegenben győzött a ZTE, a Falco, a Kaposvár, valamint a Kecskemét.

Három helyszínen nem a végső dudaszóval értek véget az érdemi események, távozott ugyanis három vezetőedző!

Elsőként, nem sokkal a szegedi mérkőzés után a BB1.hu jelentette: Sztojan Ivkovics vezetőedző rövid időn belül másodszor is felajánlotta lemondását, és a szolnoki vezetők ezúttal el is fogadták azt. A folytatásban Kmézics Zorán készíti fel a csapatot.

A KTE elleni vereséget követően az Atomerőmű a honlapján hozta nyilvánosságra, hogy megválik a litván szakvezetőtől, Gediminas Petrauskastól. Utódlásáról később döntenek.

A késő esti mérkőzés után Sabáli Balázs, a soproniak vezetőedzője jelentette ki a BB1.hu szakportálnak, hogy felajánlotta lemondását, és bízik benne, a vezetőség el is fogadja a döntését.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
12. FORDULÓ, szombati mérkőzések

NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK–SZOLNOKI OLAJ KK 98–97 (19–24, 25–16, 15–22, 23–20, 16–15) – h. u.
Szeged, 1000
néző. Vezette: Papp P., Jakab, Balog Gy.
SZEGED: BOLTICS 21, LILOV 25/12, CSIRICS 16/6, Juhos 10/3, Sulovics 13/3. Csere: Bán 7/6, Révész 2, Wirth 4. Edző: Nikola Lazics
SZOLNOK: Kinney 9/3, VOJVODA 28/12, Barnies 4, Boriszov 12/3, Tóth Á. 4. Csere: PAVLICSEVICS 22/12, Eilingsfeld 1, Wittmann 6, Andric 11/3. Edző: Sztojan Ivkovics
Az eredmény alakulása. 3. p.: 4–7. 8. p.: 8–19. 12. p.: 24–27. 17. p.: 37–34. 23. p.: 51–40. 27. p.: 54–54. 32. p.: 64–62. 37. p.: 82–74. 43. p.: 93–88
MESTERMÉRLEG
Nikola Lazics:
– Valamennyi játékosunkat dicséret illeti, mert a kritikus pillanatokban sem adták fel, végig nagy odaadással küzdöttek. A tipikusan egylabdás mérkőzés hajrájában Fortuna kezét szorongatva sikerült kiharcolni az értékes győzelmet.
Sztojan Ivkovics: – Csapatunk tisztességgel helytállt, nem érheti kritika játékosainkat.

PVSK-PANNONPOWER–ALBA FEHÉRVÁR 70–77 (22–19, 23–18, 10–21, 15–19)
Pécs, 2000
néző. Vezette: Földházi, Minár, Rácz Zs.
PÉCS: Nelson 5, C. Smith, SUPOLA 14/12, Budimir 3/3, SEJFIC 35/3. Csere: Bíró 3, Harazin 6, Halász 4, Demeter. Edző: Csirke Ferenc
FEHÉRVÁR: TAYLOR 7/3, Edwards 8, SHEPARD 18/3, LÓRÁNT 14/3, KELLER Á. 9. Csere: Farr 10/6, Markovics 7/3, Tóth P., Burgess 4. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. p.: 5–2. 6. p.: 14–10. 13. p.: 31–21. 17. p.: 34–28. 23. p.: 47–41. 26. p.: 52–46. 33. p.: 55–62. 37. p.: 60–73
Kipontozódott: Farr (38. p.), Edwards (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc:
– A Fehérvár a második félidőben igazolta, hogy nem véletlenül szerepel az európai kupaporondon. A harmadik negyed végére felőrölt bennünket, kijöttek a centik és a kilók közötti különbségek. A védekezésünkkel elégedett lehetek, de a támadásainkban akadtak gondjaink, edzésen ugyanis nem tudunk ilyen erős csapatot modellezni.
Dzunics Braniszlav: – Az első félidőben nagyon jó Péccsel találkoztunk, pedig mi akkor is úgy szerettünk volna játszani ahogy a másodikban, csak a hazaiak nem hagyták. A szünet után feljavult a csapatvédekezésünk, és ebből könnyű kosarak születtek.

ATOMERŐMŰ SE–KTE-DUNA ASZFALT 71–72 (17–18, 23–20, 9–22, 22–12)
Paks, 1200
néző. Vezette: Török R., Söjtöry, Gál J.
ATOMERŐMŰ: Kovács Á. 7/3, HILL 13/3, Samenas 14/3, GILBERT 13/9, TIBY 17. Csere: Will, Watkins 7/3, Illés M., Bagó, Gulyás M. Edző: Gediminas Petrauskas
KECSKEMÉT: Djukanovics 15/9, Pongó Martin 2, DJERASZIMOVICS 17/9, IVOSEV 18/3, Karahodzsics 4. Csere: PONGÓ MÁTÉ 9/6, Molnár M., Mészáros M. 5/3, Hegedűs G. 2. Edző: Forray Gábor
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–2. 6. p.: 9–5. 8. p.: 15–9. 12. p.: 19–22. 16. p.: 26–33. 18. p.: 30–38. 22. p.: 42–41. 27. p.: 44–48. 29. p.: 49–55. 32. p.: 51–64. 35. p.: 61–62. 38. p.: 69–71
Kipontozódott: Pongó Martin (37. p.), Tiby (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Gediminas Petrauskas:
– Egyetlen dobás döntötte el a mérkőzést, de egy meccs nem erről szól. Negyven percig tart egy bajnoki, számunkra viszont akadt tíz-tizenkét perc, amellyel nem tudtunk mit kezdeni. A küzdelem nem elég. Ugyanúgy jártunk, mint a Pécs ellen, megint előnyt adtunk az ellenfélnek. Nehéz innen visszajönni, mert rengeteg energiát emészt fel.
Forray Gábor: – Jár a gratuláció mindkét csapatnak, mert mi is és a paksiak is az utolsó dudaszóig harcoltunk, csúsztunk-másztunk. A szerencsésebb csapat nyert, egypontos meccs volt, most Fortuna mellénk állt. Idegenben ez az első győzelmünk a szezonban, remélem, ebből erőt tudunk meríteni a folytatáshoz.

JP AUTO-JKSE–ZALAKERÁMIA ZTE KK 84–93 (22–12, 15–27, 21–28, 26–26)
Jászberény, 500
néző. Vezette: Czifra Cs., Farkas G., Balogh Gy.
JÁSZBERÉNY: PROTICS 18/12, ARRINGTON 19/15, Williams 8, Cseh 11/6, SZTAMENKOVICS 20/3. Csere: Bojics 8, Brbaklics, Bazsó, Czirbus. Edző: Stevan Tot
ZTE: Ubilla 7/3, NORFLEET 16/6, BENKE 15/3, SZABÓ ZS. 16/6, DRUNGILAS 24/3. Csere: Fekete, Mohácsi 10/6, Kerpel-Fronius 5. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása. 3. p.: 5–3. 7. p.: 16–10. 13. p.: 24–23. 17. p.: 32–31. 23. p.: 43–51. 27. p.: 49–61. 33. p.: 63–74. 37. p.: 74–82
MESTERMÉRLEG
Stevan Tot:
– A második negyedben huszonöt-huszonötnél sok apró hibát követtünk el, ezeket a zalaegerszegiek pontokkal büntették. Hátrányban mindig nehezebb játszani, mint ha vezetsz, és ez rányomta bélyegét a mi játékunkra is. A ZTE fordításában nagy szerepe volt Julian Norfleetnek, aki az első félidőben kiemelkedően játszott.
Bencze Tamás: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, mert tíz-tizenöt pontos előnyünknél sem éreztem, hogy már megnyertük a meccset. A gyenge első negyed után a folytatásban már saját játékunkat játszottuk megfelelő ritmusban, ennek köszönhetjük a győzelmet, amely roppant értékes, mert Jászberényben nagyon nehéz nyerni.

MAFC–KAPOSVÁRI KK 71–72 (16–12, 16–25, 22–20, 17–15)
Budapest, Gabányi-sportcsarnok, 800
néző. Vezette: Kapitány, Boros T., Vida J.
MAFC: M. Smith 14/12, Misek 5/3, Kovács Ádám 5, SIHOTA 22/6, Poscic 12/3. Csere: POLYÁK 7, Lakits 6, Pápai. Edző: Jakab Máté
KAPOSVÁR: WISSEH 20/3, Duren 7, COOKE 17/9, Simms 7, Hendlein 10. Csere: Fodor M. 6, Baki 5/3, Grebenár, Papp P. Edző: Fekete Ádám
Az eredmény alakulása. 4. p.: 6–4. 8. p.: 11–8. 13. p.: 22–20. 18. p.: 31–29. 24. p.: 39–45. 27. p.: 49–50. 34. p.: 61–64. 36. p.: 66–64. 39. p.: 70–70
Kipontozódott: Poscic (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Jakab Máté:
– Nagyon csalódott vagyok, ugyanakkor gratulálok a Kaposvárnak. Játékosainknak elismerésem, mindent megtettek. Amit az élet egyszer ad, azt másszor elveszi, a ZTE ellen nekünk volt szerencsénk. A meccs tanulsága, hogy egy kiscsapatnak ahhoz, hogy hazai pályán meccset nyerjen, legalább tíz ponttal jobbnak kell lennie ellenfelénél.
Fekete Ádám: – Gratulálok csapatomnak ahhoz, ahogyan küzdött, ahogyan védekezett – viszont rosszul játszott. Voltak időszakok, amikor eldönthettük volna a meccset, nem tettük, ezúttal azonban a végén nekünk volt szerencsénk. Budapesten mindig nehéz győzni, minden idegenbeli siker bravúr.

SOPRON KC–FALCO-VULCANO ENERGIA KC 76–79 (14–19, 18–15, 21–28, 23–17)
Sopron, 1600
néző. Vezette: Benczúr, Hegedűs, Gorka
SOPRON: Ruják 10, Mills 9/3, Myles 7/3, Dufault 6, SPICA 16. Csere: JOHNSON 18, Tóth G. 2, Takács 3/3, Dénes 3/3, Lakosa 2. Edző: Sabáli Balázs
FALCO: Medford 14/6, GOVENS 19, VÁRADI 12/3, PUSZTAHVAR 9, Zsigeranovics 5. Csere: Tóth N. 14, Bognár, Kovács P. 6, Hódi. Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–6. 5. p.: 8–9. 8. p.: 12–15. 13. p.: 16–26. 17. p.: 30–26. 19. p.: 30–31. 22. p.: 33–42. 25. p.: 41–51. 29. p.: 49–59. 33. p.: 57–66. 36. p.: 62–71. 39. p.: 71–75
Kipontozódott: Zsigeranovics (35. p.), Govens (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs:
– Rengeteget hibáztunk a mérkőzésen. Sok eladott labdánk volt, szenvedtünk az egész találkozón. Nem találtuk a megfelelő ritmust, több kellett volna a győzelemhez.
Szrecsko Szekulovics: – Nagyszerű mérkőzés volt, sikerült Sopronban győznünk. Jól védekeztünk, és jól is támadtunk, és ami fontos, eredményesen.

AZ ÁLLÁS
1. Alba Fehérvár 12 10 2 986– 873 0.917
2. Egis Körmend 11 8 3 925– 826 0.864
3. PVSK-PannonPower 12 8 4 983– 928 0.833
4. Zalakerámia ZTE KK 12 8 4 1008– 974 0.833
5. Kaposvári KK 12 8 4 951– 963 0.833
6. Falco KC Szombathely 12 7 5 1028– 970 0.792
7. Szolnoki Olaj KK 12 6 6 1022– 971 0.750
8. Naturtex-SZTE-Szedeák 12 6 6 961– 968 0.750
9. KTE-Duna Aszfalt 12 6 6 883– 892 0.750
10. Sopron KC 12 5 7 924– 908 0.708
11. JP Auto - Jászberény KSE 12 4 8 932– 969 0.667
12. Atomerőmű SE 12 3 9 936–1044 0.625
13. Vasas Budapest 11 2 9 869– 994 0.591
14. MAFC 12 2 10 890–1018 0.583

Sztojan Ivkovics felajánlotta lemondását, és a vezetők elfogadták azt (Fotó: Koncz György – archív)
Sztojan Ivkovics felajánlotta lemondását, és a vezetők elfogadták azt (Fotó: Koncz György – archív)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik