Simon Kristóf: Ha sikerül meglepni a Paksot, szoros meccs lesz

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
2026.10.17. 16:23
null
Simon Kristófék nem feltartott kezekkel mennek ki a pályára az újabb bajnoki fordulóban (Fotó: Kovács Péter)
A férfi kosárlabda NB I-ben eddig remeklő Honvéd csapatkapitánya szerint már meg tudták mutatni, hogy van ereje és karaktere fiatal csapatuknak.

Nagyon visszafogott volt az idénynyitó sajtótájékoztatón a Budapesti Honvéd szakmai stábja és vezetősége, mondván, senki se számítson kiugró eredményekre az évad elején a még nem kész és foghíjas csapattól. Ehhez képest háromból három siker a mérleg, ami figyelemre méltó, meg is kérdeztük az okokról Simon Kristóf csapatkapitányt.

„A legfontosabb az volt, hogy megnyerjük az első hazai meccset a Kecskemét ellen – ecsetelte az irányító. – Tökéletesen működött a tervünk, a győzelem megnyugtatta a csapatot. A teher lekerült a vállunkról, Debrecenben és az Alba ellen is voltak hullámvölgyeink, de mindkétszer tíz pont feletti hátrányból fordítottunk, ami megmutatta, van ereje és karaktere fiatal együttesünknek, nem adtuk fel egy percig sem.”

 

 



Az Alba ellen otthon konkrétan mínusz tizennyolcról álltak fel a fővárosiak, jól elkapták a fonalat, beestek a triplák, ami amúgy is a játékuk alapvető eleme, sok külső dobást vállalnak, még a magasposztos Kevin Baker is a vonal mögé lépdel, Keller Ivánról, Valerio-Bodon Vincentről és Jarvis Mossról nem is beszélve. Ugyanakkor elsősorban a védekezésbeli innováció fogta meg a fehérváriakat, többféle zónát váltogattak emberfogásra a honvédosok, tudtak futni, ritmusba jöttek, ráadásul fizikailag is ellenfelük fölé kerekedtek, ami nagy szó. Lakits András máris letette a névjegyét vezetőedzőként, de vajon mennyit változtatott Zlatko Jovanovichoz képest (aki épp az Alba trénere lett)?

„Bandinál a védekezésből támadásba átmenet sokkal rohanósabb, de vannak átfedések, van, amit magával hozott, hiszen sokat tanult Zlatkótól, és ezt beépítette az edzésekbe – magyarázta a 32 éves Simon Kristóf. – Nem az előző évadra támaszkodik, megvan a saját elképzelése, amit Dragan Aleksziccsel együtt talált ki. Nem is lehetne pont ugyanazt csinálni, hiszen a légiósállomány kicserélődött, olyan variációkat kellett elővenni, amelyek passzolnak ehhez.”

Szombat este a szintén hibátlan Atomerőmű SE otthonában vendégeskedik a Honvéd. A paksiak domináns játékkal húzták be eddigi három meccsüket, dobott pontjaik átlaga 102, és beszélgetőpartnerünk szerint mindenképpen az erősorrend első négy helyezettje közé tartoznak.

„Nehéz lesz, ha az Alba kemény csapat, akkor ez még inkább igaz a Paksra. Van egy tervünk, miként kompenzálhatnánk a fizikai különbséget, ha sikerül meglepnünk a riválist azzal, amit gyakorlunk, akkor szoros mérkőzés lesz. Nyilván nem várható el tőlünk, hogy minden meccsünket megnyerjük, de nem feltartott kézzel megyünk ki a pályára.”

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ
4. FORDULÓ – szombati mérkőzések
18.00: Egis Körmend–OSE Lions
18.00: Debreceni EAC–Phoenix Fóti Tigrisek
18.00: Sopron KC–NHSZ-Szolnoki Olajbányász
18.30: Alba Fehérvár–Kometa-KVGY Kaposvári KK (Tv: M4 Sport+)
19.00: Atomerőmű SE–Endo Plus Service-Honvéd

 

Legfrissebb hírek

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:52

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:22

Ideje kitörni a skatulyából! – interjú Valerio-Bodon Vincenttel

Képes Sport
2026.10.13. 15:25

A Sopron sem jelentett kihívást, továbbra is hibátlan a Paks a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.10. 20:12

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
2026.09.25. 09:37

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14