Férfi kosár: „Reális esélyünk van az Eb-kvalifikációra”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.16. 12:35
Sztojan Ivkovics, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a nemzeti csapat kijuthat a 2017-es Európa-bajnokságra.

„Reális esély van a kvalifikációra, főleg, ha jön Hanga Ádám és Jermaine Thomas is, de természetesen szerencsére is szükségünk lesz. Attól is sok függ, hogy a többi csapat kerete hogyan alakul, és hogy például az NBA-sztárok eljönnek-e hozzájuk. Én nagyon bizakodó vagyok” – mondta Ivkovics a Sport Tv Mai helyzet című műsorában.

A Romániában, Finnországban, Izraelben és Törökországban rendezendő Európa-bajnokságra 13 nemzet már biztosította helyét, további 11 hely kiadó. A hét selejtezőcsoportból a csoportgyőztesek és a négy legjobb csoportmásodik jut ki a kontinenstornára.

A magyar válogatott Nagy-Britanniával, Luxemburggal és Macedónával csap össze. A luxemburgi szövetség kérésére a Luxemburg elleni mérkőzéseken felcserélik a pályaválasztói jogot.

Ivkovics hozzátette, a felkészülés július 20-án kezdődik, a csapat augusztusban két mérkőzést játszik Szerbiában Montenegró ellen, illetve egy hazai és egy bécsi tornán vesz részt.

FÉRFI KOSÁRLABDA-EB, SELEJTEZŐ
G-CSOPORT

Augusztus 31.: Magyarország–Nagy-Britannia
Szeptember 3.: Magyarország–Luxemburg
Szeptember 7.: Macedónia–Magyarország
Szeptember 10.: Nagy-Britannia–Magyarország
Szeptember 14.: Luxemburg–Magyarország
Szeptember 17.: Magyarország–Macedónia Ivkovics a Sport Tv Mai helyzet című műsorában.

A Romániában, Finnországban, Izraelben és Törökországban rendezendő Európa-bajnokságra 13 nemzet már biztosította helyét, további 11 hely kiadó. A hét selejtezőcsoportból a csoportgyőztesek és a négy legjobb csoportmásodik jut ki a kontinenstornára.

A magyar válogatott Nagy-Britanniával, Luxemburggal és Macedónával csap össze. A luxemburgi szövetség kérésére a Luxemburg elleni mérkőzéseken felcserélik a pályaválasztói jogot.

Ivkovics hozzátette, a felkészülés július 20-án kezdődik, a csapat augusztusban két mérkőzést játszik Szerbiában Montenegró ellen, illetve egy hazai és egy bécsi tornán vesz részt.

FÉRFI KOSÁRLABDA-EB, SELEJTEZŐ
G-CSOPORT

Augusztus 31.: Magyarország–Nagy-Britannia
Szeptember 3.: Magyarország–Luxemburg
Szeptember 7.: Macedónia–Magyarország
Szeptember 10.: Nagy-Britannia–Magyarország
Szeptember 14.: Luxemburg–Magyarország
Szeptember 17.: Magyarország–Macedónia

Legfrissebb hírek

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Maronka és Flasár kikerült a vb-selejtezős keretből

Kosárlabda
2026.08.06. 13:10

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05

Maronka Zsombor a következő idényben is Hamburgban kosarazik – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.16. 16:56

Férfi kosárlabda vb-selejtező: keretet hirdetett a magyar válogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2026.07.16. 11:20

Ismét Szlovéniában edzősködik a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2026.07.09. 16:34

Somogyi Ádám: Mindenkinek joga van álmodozni!

Kosárlabda
2026.07.09. 09:32