Férfi kosár NB I: az elődöntő a minimális cél Fehérváron

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.03. 12:16
Az a minimális elvárás, hogy a TLI-Alba Fehérvár visszakerüljön Magyarország négy legjobb férfi kosárlabdacsapata közé – mondta Halm Rolland ügyvezető a klub szerdai sajtótájékoztatóján, amelynek keretében aláírta kétéves szerződését a csapat régi-új vezetőedzője, Dzunics Braniszlav.

Halm Rolland hangsúlyozta: az elmúlt eredménytelen szezon után olyan szakembert kerestek, aki bizonyított már, és szeretik a fehérvári szurkolók. Dzunics garancia a sikerre és az eredményes kosárlabdára – tette hozzá.

Dzunics – aki 2010 és 2013 között irányította az együttest, és utolsó szezonjában bajnoki címet ünnepelhetett – kiemelte: jól érzi magát ismét Székesfehérváron, sok ismerős veszi körül, de ez egyben kötelezi is a minél jobb és eredményesebb munkára.

Hangsúlyozta, hogy olyan együttes kialakítása a cél, amely sikerrel veheti fel a versenyt a legjobb magyar csapatokkal. A felkészülés augusztus közepén kezdődik – mondta.

Mészáros Attila alpolgármester szerint az utóbbi időszak legjobb híre volt, hogy Dzunics két paksi szezon után visszatér Székesfehérvárra. Reményét fejezte ki, hogy a klub ismét élcsapat lesz a magyar bajnokságban.

Kérdésre az edző elmondta, először a szakmai stáb kialakítása a cél, utána egyeztet a játékosokkal. Hozzátette: jelenleg négy játékosa van a csapatnak (Simon Balázs, Csorvási Milán, Supola Zoltán, Kovács Ádám), és az a cél, hogy minden poszton legyen megfelelő minőségű hazai kosárlabdázó, csak azt követően igazolnak külföldieket.

A Fejér Megyei Hírlap múlt héten számolt be arról, hogy Dávid Kornél a TLI-Alba Fehérvár kosárlabdacsapatát is működtető Alba Regia SC elnöke benyújtotta lemondását, miután a klub szerkezetében változásokat sürgetett, de azok idáig nem valósultak meg. Ezzel kapcsolatban Halm Rolland az MTI-nek elmondta: õ is csak az újságból értesült a történtekről, melyek a napi munkát nem befolyásolják, de hosszabb távon okozhatnak problémákat. Közölte, hogy júliusban tisztújító közgyűlést tart az Alba Regia SC, ahol teljes elnökséget választanak.

Legfrissebb hírek

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
Tegnap, 20:36

„Mintha szükségtelen lettem volna...” – Hanga Ádám a kosárlabda-válogatottról

Kosárlabda
2025.08.14. 21:40

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
2025.07.25. 10:39

Gasper Okorn: Nem haragszom Lukácsra, nem szeretnék bosszút állni rajta, egyszerűen csak nem értem őt

Kosárlabda
2025.07.23. 18:49

Kosárlabda: megvan Filipovity Márkó új csapata

Kosárlabda
2025.07.21. 16:45

Meghatározó játékos lenne Sopronban Kovács Benedek

Kosárlabda
2025.07.20. 11:44

Zsebe Ferenc: Kinyílt a hét éve bezárult ajtó

Kosárlabda
2025.07.19. 10:17
Ezek is érdekelhetik