Női kosár: a bírók elutasítják a PINKK-edző véleményét

2014.04.30. 12:05
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) játékvezetői bizottsága (JB) közleményt adott ki az élvonalbeli bajnoki döntőben érdekelt PINKK-Pécsi 424 edzőjének nyilatkozatát követően. Mindezt a PEAC-Pécs elleni finálé mai, negyedik összecsapása előtt, amelyen akár el is dőlhet az aranyérem sorsa, hiszen az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban a PEAC 2–1-re vezet.

„Roberto Hernández úr nyilatkozata nem felel meg a valóságnak, tárgyi és számszaki tévedései vannak. Játékvezetőink az egyenlő esély, a rend és a fegyelem megtartása mellett a Nemzetközi kosárlabda-játékszabályok és Hivatalos szabálymagyarázatok 2010 szerint vezetik és vezették a mérkőzéseket. Hernández úr ellen nagy nyilvánosság előtt tett lejárató nyilatkozata alapján a játékvezetői bizottság nevében fegyelmi eljárást kezdeményezek az MKOSZ fegyelmi szabályzat vonatkozó előírásai alapján” – áll a JB közleményében.

„Második éve vagyok Magyarországon, amikor ideérkeztem, valaki mondott valamit a játékvezetőkről, de nem hittem el. Ma már látom, hogy a PEAC ellen minden meccsünkön három technikai faultot vagy sportszerűtlen hibát kapunk, míg a másik csapat sohasem kap sem technikait, sem sportszerűtlen hibát. Valaki vagy valami van a háttérben” – mondta Roberto Hernández a párharc legutóbbi, harmadik találkozóját követően, amelyen csapata 80–69-re kikapott.

Edzője véleményét támasztott alá Louella Tomlinsont, a PINKK ausztrál-brit centere, bár ő azért némiképpen burkoltabban fogalmazott.

„Tudom jól, hogy mit jelent, ha hazai pályát fújnak a játékvezetők, de ezúttal jóval többről volt szó... A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem csak emiatt veszítettünk.”

A másik oldalról Raksányi Krisztina, a PEAC hátvédje mondta el a véleményét ugyanarról, vagyis a játékvezetésről.

„Mi is kifogásolhattunk volna néhány ítéletet, de nem tettük. A meccs hevében persze van, hogy nem érezzük igazságosnak a döntéseket, de aztán lehiggadva, visszanézve a szituációkat, már másként látjuk.”

A két együttes ma délután 17.45 órától Komlón lép pályára a döntő negyedik felvonásán, amennyiben a PEAC-Pécs győz – eddig csak a házigazdák nyertek a párharcban –, akkor megszerzi a bajnoki címet. A pécsiek legutóbb 2010-ben ünnepelhettek bajnoki címet, azt megelőzően viszont 2006-ban.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
8 órája

Győri győzelemmel indult az idény a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.09.24. 20:25

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
2026.09.22. 15:03

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
2026.09.22. 09:16

Már lehet regisztrálni a HUNBASKET Fantasy League 2026–2027-es idényére

Kosárlabda
2026.09.18. 09:38

Női kosárlabda NB I: mali centerrel erősített az ezüstérmes DVTK – hivatalos

Kosárlabda
2026.08.25. 15:02