Férfi kosár: újabb rangos európai sorozatban a Szolnok?

Vágólapra másolva!
2013.06.24. 11:33
Nyerges Zsolt, a Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapatának elnöke a Szolnok megyei regionális portálnak adott interjújában egyebek mellett arról beszélt: elképzelhető, hogy a magyar bajnokság legutóbbi ezüstérmese indul a rangos Európa-kupa következő szezonjában.

„Az biztos, hogy az Adria-ligában indulunk, a honi bajnokságba az elmúlt évadhoz hasonlóan a középszakaszban kapcsolódunk be, és természetesen a Magyar Kupára is nevezünk. A legfrissebb hír szerint az ULEB meghívott bennünket az Európa-kupa küzdelmeire, mi pedig befizettük az induláshoz szükséges összeget. Várjuk a további fejleményeket" – idézi a szoljon.hu Nyerges Zsoltot. szoljon.hu Nyerges Zsoltot.

Az Európa-kupát – amelyet nem a FIBA, hanem az európai ligák szövetsége, az 1991-ben alapított ULEB szervez – az Euroliga után a második legerősebb mérkőzéssorozatnak tekintik Európában, és a Szolnok meghívása összefügghet azzal, hogy az alapszakasz mezőnyét a 2013–2014-es szezontól 32 csapatosról 48-asra bővítik. Magyarország egyelőre nem tagja az ULEB-nek.

A klubelnök az elmúlt idényt értékelve elmondta: a csapatnak négy fronton kellett helytállnia, ebből a honi bajnokság és a kupa, valamint az Eurochallenge mellett első magyar csapatként elindult a szakemberek által Európa harmadik legerősebb bajnokságának tartott Adria-ligában.

„Azt gondoljuk, hogy újoncként megálltuk a helyünket – folytatta Nyerges Zsolt, hozzátéve: – El kell ismernünk, hogy a nemzetközi kupák után kevesebb energiánk jutott a magyar bajnokságra, elfáradtunk a szezon végére. Tudtuk, hogy mit vállalunk, négy fronton kell majd játszanunk. Az más kérdés, hogy sok volt a játékosok számára a hatvanhét tétmérkőzés, sőt ha azt nézzük, hogy a válogatottak tavaly nyáron Európa-bajnoki csoportmeccseket játszottak, az további tíz találkozót jelentett számukra. Mindenesetre a tapasztalatokat értékeltük, és a változások, többek között a generációváltás mellett döntöttünk. Fiatalabb átlagéletkorú csapat kell, amely több fronton is bírja a terhelést. Ez később, talán három-öt esztendő múltán a válogatottnak is jót fog tenni."

Mint arról a közelmúltban beszámoltunk, Nedeljko Asceric vezetőedző és stábja alaposan kicserélődő játékoskerettel vág neki a következő szezonnak.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Ek: nyert a Falco Rostockban, megőrizte az esélyt a továbbjutásra

Kosárlabda
2026.02.04. 21:08

A Falco óriási küzdelemben szenvedett vereséget a Murciától

Kosárlabda
2026.01.21. 19:55

Vedran Bosnic: Megérdemeltük volna a továbbjutást

Kosárlabda
2026.01.15. 09:01

Nagy csatában nyert a Falco a Sopot ellen a férfi kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2026.01.14. 21:06

Férfi kosár Ek: Bécsben rekedt a Falco

Kosárlabda
2026.01.13. 13:55

Kosárlabda: elhalasztják a vasárnapi Szeged–Szolnok mérkőzést

Kosárlabda
2026.01.09. 13:33

A Szolnok szoros mérkőzésen fektette két vállra a Falcót

Kosárlabda
2025.12.20. 18:32

Vedran Bosnic: Megleptük a mezőnyt

Kosárlabda
2025.12.18. 08:47
Ezek is érdekelhetik