Kosárlabda: kitiltották a székely zászlót egy kosármeccsről

MTI MTIMTI MTI
2013.04.02. 20:23
Kivezették a gyulafehérvári sportcsarnokból a Sepsi SIC kosárlabdacsapat egy szurkolóját, aki a házigazdák elleni hétfői meccsen székely zászlót lengetett: emiatt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálata a Diszkriminációellenes Tanácsnál tett feljelentést – derült ki az RMDSZ keddi hírleveléből.

„Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerint a szervezők helytelenül és etikátlanul jártak el, hiszen a teremben több zászlót is lobogtattak a szurkolók, köztük az amerikait is, de csak a székely lobogó verte ki náluk a biztosítékot” – olvasható a közleményben.

A Román Kosárlabda-szövetség Alapszabályzatának 2. cikkelye kimondja, hogy a szövetség elutasít mindennemű diszkriminációt, de ezt a szervezők figyelmen kívül hagyták – mutatott rá az RMDSZ közleménye.

„Cselekedetükkel megsértették a szabad véleménynyilvánítás és a szólásszabadság alkotmányos jogát, ugyanakkor nyíltan cenzúrázták és diszkriminálták a székely csapat támogatóit azáltal, hogy a meccsen jelen lévő többi zászló közül a székely lobogót tiltották ki” – idézte a hírlevél az RMDSZ főtitkárát.

Az RMDSZ a Diszkriminációellenes Tanácshoz eljuttatott feljelentés mellett a Román Kosárlabda-szövetséghez, valamint a házigazda gyulafehérvári kosárlabda klubhoz felszólítással fordult, amelyben arra kéri a vezetőséget, hogy vizsgálja ki a mérkőzés során történteket, és tegye meg a szükséges intézkedéseket az ügyben.

Az RMDSZ a múlt héten ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az ügyészségnél, amiért román szurkolók egy csoportja a magyarságot sértő feliratot függesztett ki az amszterdami holland–román válogatott labdarúgó-mérkőzésen. Két hete az RMDSZ a bukaresti Rapid futballklub egyik szurkolóját jelentette fel, aki a kolozsvári CFR elleni március 18-i futballmérkőzésen magyar zászlót gyújtott fel.

Legfrissebb hírek

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
2026.05.01. 10:42

Románia: Gheorghe Hagi 25 év után tér vissza a válogatott élére

Minden más foci
2026.04.20. 13:59

A ráadásban bukta el a győzelmet a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.04.15. 18:38

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
2026.04.07. 23:08

Gyász: elhunyt Mircea Lucescu, a „román futball nagymestere”

Minden más foci
2026.04.07. 20:02

Egyelőre folytatják Mircea Lucescu kezelését, de új beavatkozásról is dönthetnek

Minden más foci
2026.04.07. 08:34

„Imádkozzunk érte!” – Mircea Lucescu kómában fekszik a bukaresti kórházban

Minden más foci
2026.04.06. 11:57

Szívinfarktust kapott a kórházban Mircea Lucescu

Minden más foci
2026.04.03. 12:19
Ezek is érdekelhetik