Férfi kosár Euroliga: a Barca nyerte a spanyol rangadót

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.01.24. 23:24
A Barcelona Regal 90–79-re nyert a Caja Laboral a férfi kosárlabda Euroliga második csoportkörének 5. fordulójában. Összeállításunkban megtekintheti a  játéknap összes eredményét.

A kontinens első számú klubcsapatok közti versengésében lassan a Top 16-oscsoportkör küzdelmeinek közepére ér a mezőny, hiszen ma este már az 5. fordulót kezdték meg Európa legjobb gárdái, méghozzá négy remek párosítással. A spanyol-spanyol rangadót a Barcelona nyerte a (hazai bajnoki diadalaival együtt) 17 meccses veretlenségi szériát építő Caja Laboral otthonában, Juan Carlos Navarro pedig átlépte a 3 ezer pontos álomhatárt. A Top 16 történetének első német győzelme is megszületett, méghozzá két germán alakulat, az Alba Berlin és a Brose Baskets Bamberg csatája után, melyet a fővárosiak nyertek, meglehetősen simán. Nem nyeretlen már a Fenerbahce sem, a török sztárgárda a Himki Moszkvát fektette két vállra hazai környezetben, a Maccabi pedig a szakadék szélére került, miután az Olimpiakosz is nyert Tel-Avivban. Nézzük a részleteket!

Az F-csoportban három összecsapást is rendeztek ma. A nap legnagyobb kérdései Spanyolországban dőltek el, ahol a baszk Caja Laboral 17(!) meccses veretlensége és a katalán sztárcsapat, a Barcelona legendájának pontrekordja volt a fókuszban. A Barca győzelméből Juan Carlos Navarro 11 ponttal vette ki a részét, tehát megvan a 3 ezredik pontja is az Euroligában, ami abszolút egyedülálló a sorozatban, a Caja Laboral pedig elbukott, 2013-ban először, Zan Tabak mester edzősége alatt pedig másodjára. A vendégeket egyébként az a 23 egységig jutó Pete Mickeal vitte a hátán, aki éppen a vitoriaiaknál légióskodott korábban. A harmadik negyedben tudott elszakadni végérvényesen a Barca, miután többször is visszakapaszkodtak Maciej Lampéék, de hiába a lengyel-svéd óriás 21 pontos, 11 lepattanós dupla duplája, a katalánok ünnepelhettek baszkföldön, s ezennel mindkét alakulat 4-1-es mutatót birtokol.

A 26 pontot szóró Bojan Bogdanovic, a hamvaiból feltámadó, s 18 pontos idénycsúccsal jelentkező David Andersen, valamint az idei átlagánál jobbat hozó Bo McCalebb (16 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) végre valahára meccset tudtak nyerni a Fenerbahcénak, mely így egyelőre nem vesztette a reményt a továbbjutásra, bár közel volt ahhoz a 25 egységig jutó Zoran Planinic fémjelezte Himki, hogy esetében ritkaságnak számító idegenbeli bravúrt arasson. Simone Pianigiani így egyelőre vélhetően maradhat a posztján, bár még rengeteget kellene javulnia ahhoz az Ülkernek, hogy ebből a nyolcasból végül tovább is juthasson. Paul Davisék ellenben abszolút kalkulálható vereséget szenvedtek Isztambulban.

Ugyanebben a nyolcasban javítani tudott múltkori hazai bukása után a címvédő Olimpiakosz, hiszen a görög had bevette Tel-Avivot és megverte a Maccabit egy nagyon fordulatos találkozó végén, ahol három nagy védekezést is bemutattak Printeziszék (16 pont, 6 lepattanó) a 17 pontos Devin Smith, illetve a 11 pontos, 12 lepattanós dupla duplával előrukkoló Shawn James húzta izraeliek ellen. Szapnulisz klasszisa jelentette a különbséget a két gárda közt, az egykoron az NBA-t is megjáró tavalyi Euroliga-MVP 24 ponttal és 4 gólpasszal zárt, a találkozó elején ponterősségével megadta az alaphangot, majd a legfontosabb pillanatokban higgadt büntetőzésével igazi vezérként viselkedett a hellének szemszögéből. Az utolsó pillanatokra azért maradt egy kis izgalom, hiszen Papanikolau kihagyta mindkét büntetőjét egy egységnyi vendég előnynél, a lepattanó után pedig még végigrobogott a pályán a hazai gárda, de már csak időn túl talált a kosárba a fiatal Planinic. A Maccabi így 1-4-es mutatóval rendelkezik, melyen nagyon nehéz lesz továbbverekednie magát ebből a csoportból.

Az F jelű nyolcasban csupán egy német-német derbit rendeztek meg, melyet - ahogy a Bundesligában - az Alba Berlin nyert, meglehetősen simán. A 20 pontja mellé 8 lepattanót is begyűjtő, 3 gólpasszt kiosztó, illetve 4 labdát szerző Nihad Djedovic meg tudta ismételni múltheti fantasztikus játékát, s az ő főszereplésével a második félidőben szinte állva hagyta a német bajnokot Szasa Obradovics legénysége, mely ezennel az ország történetének első Euroliga Top 16-os győzelmét szállította. A 15-öt szóró Bostjan Nachbar fémjelezte Bamberg így továbbra is nyeretlen és gyakorlatilag már most minden esélyét elvesztette a matematikai lehetőségen kívül a playoff-szereplésre.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
5. FORDULÓ (2013. január 24–25.)
E-CSOPORT
Alba Berlin (német)–Brose Baskets (német) 82–63
HOLNAP JÁTSSZÁK
CSZKA Moszkva (orosz)–Unicaja Málaga (spanyol)
Anadolu Efes (török)–Zalgiris Kaunas (litván)
Panathinaikosz (görög)–Real Madrid (spanyol)
F-CSOPORT
Fenerbahce (török)–Himki Moszkva (orosz) 85–82
Caja Laboral (spanyol)–Barcelona Regal (spanyol) 79–90
Maccabi Electra (izraeli)–Olympiakosz (görög) 77–78
HOLNAP JÁTSSZÁK
Montepaschi Siena (olasz)–Besiktas (török)

 

CSOPORTÁLLÁSOK
E-CSOPORT
1. CSZKA Moszkva (orosz) 4 4 342–284 8
2. Real Madrid (spanyol) 4 4 306–268 8
3. Anadolu Efes (török) 4 3 1 314–292 7
4. Panathinaikosz (görög) 4 3 1 288–290 7
5. Alba Berlin (német) 5 1 4 337–365 6
6. Zalgiris Kaunas (litván) 4 1 3 288–292 5
7. Unicaja Málaga (spanyol) 4 1 3 285–307 5
8. Brose Baskets (német) 5 5 371–433 5
F-CSOPORT
1. Caja Laboral (spanyol) 5 4 1 406–360 9
2. Barcelona Regal (spanyol) 5 4 1 404–362 9
3. Himki Moszkva (orosz) 5 3 2 404–374 8
4. Montepaschi Siena (olasz) 4 4 333–309 8
5. Olympiakosz (görög) 5 2 3 369–373 7
6. Maccabi Electra (izraeli) 5 1 4 374–389 6
7. Fenerbahce (török) 5 1 4 403–468 6
8. Besiktas (török) 4 4 249–307 4

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik