Női klubvilágbajnokság: a harmadik csoportmeccsen a harmadik vereség

Vágólapra másolva!
2007.10.24. 12:24
A Jekatyerinburgban zajló női kosárlabdázók klubvilágbajnokságán harmadik csoportmérkőzését is elveszítette a Rátgéber László vezette magyar bajnoki ezüstérmes MiZo Pécs 2010 együttese, amely ezúttal a kubai BC Havana ellen szenvedett egypontos vereséget. Pedig a félidőben még a magyar együttesnél volt az előny - tizenegy pontos -, de a harmadik negyed betlije - 19-6 – azt jelentette, pont nélkül zárták a Baranya megyeiek a csoportkört.
Vajda Annáék pont nélkül zártak a csoportban és az alsóházi rájátszásban folytathatják a B csoport harmadik helyezettje ellen
Farkas József
Vajda Annáék pont nélkül zártak a csoportban és az alsóházi rájátszásban folytathatják a B csoport harmadik helyezettje ellen
Vajda Annáék pont nélkül zártak a csoportban és az alsóházi rájátszásban folytathatják a B csoport harmadik helyezettje ellen
Farkas József
Vajda Annáék pont nélkül zártak a csoportban és az alsóházi rájátszásban folytathatják a B csoport harmadik helyezettje ellen

Az A csoport két fordulót követően még nyeretlen két együttese mérkőzhetett meg egymással zárásképpen, a tét így már egyikük számára sem a felsőházi rájátszás, hanem csupán az volt: a helyosztón a másik csoport utolsójával, vagy utolsó előttijével találkoznak az 5-8. helyért vívott küzdelemben.

A korainál is koraibb kezdésen kellett megjelenniük a feleknek, számol be a Jekatyerinburgban történtekről a pécsi klub internetes oldala, a mizopecsbasketball.hu, hiszen a Rátgéber-tanítványok magyar idő szerint már hajnali öt órakor ébredtek, hogy a kezdésre időben elkészüljenek.

De ezúttal nem ez okozott gondot a magyaroknak, akiknek kedden a kínai válogatottal megegyező Beijing, ezúttal viszont már a kubai nemzeti válogatottal egyenértékű Havana ellen kellett bizonyítaniuk. A karibiak a Pánamerikai Játékokon az Egyesült Államok mögött a második helyet csípték meg, megelőzve Brazíliát is.

Az első negyedben kiegyenlítetten alakult a játék és az eredmény, de a hajrát a magyarok bírták jobban, akik így a végére hétpontos előnyre tettek szert.

Iványi Dalma triplája nyitotta a második felvonást, tízpontosra nőtt a pécsi előny ezzel, amely különbség állandósult is a folytatásban. A pécsi irányító mellett Fegyverneky Zsófia is tíz-tíz szerzett pontnál járt a félidőben, a magyar együttes kiváló dobóteljesítménye egyáltalán nem utalt a vérszegény folytatásra.

Pedig kísértett a keddi, kínaiak elleni találkozó, amelyen szintén a harmadik negyedben ment el a „hajó”. Akkor tizenegy pontot vert a pécsiekre az ellenfél, ezúttal 13-t. A nagyszünetben stílust váltó, agresszív védekezést bemutató kubaiak ellen nem volt ellenszere a pécsi lányoknak. Eladott labdák, elpuskázott lehetőségek és összesen hat(!) dobott pont a harmadik felvonás csapnivaló mérlege, mármint magyar szemszögből nézve.

A vezetést így a záró rész előtt átvevő kubaiak a hajrában azonban nyílt csatát vívtak a poraiból feltámadó pécsiekkel, de Tizon utolsó másodperces kosara végül a kubaiak sikerét jelentette.

A csütörtöki szünnapot követően a mecsekaljai gárda csoportutolsóként a másik kvartett harmadikjával mérkőzhet majd meg pénteken.

JEKATYERINBURG, NŐI KLUB-VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ, A CSOPORT:

BC HABANA – MIZO PÉCS 2010 72-71 (20-27, 16-20, 19-6, 17-18)
BC Habana: Cosanas -, Peillon 18, Tizon 11/3, G. Gonzalez 5, Valdes 2. Csere: Bar 12/3, Martinez 14/6, C. Gonzalez 8, Moinelo, Cepeda, Salazar 2.
MiZo Pécs 2010: Iványi 18/9, Fegyverneky 14/3, Ivezic 2, Podrug 4, Graziane 6. Csere: Heller 10/6, Mészáros 5/3, Krivacevic 5, Vajda 7/3, Somogyi. Edző: Rátgéber László, Fűzy Ákos.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik