Elérkezett a végső visszaszámlálás ideje, következik a negyeddöntő

Vágólapra másolva!
2007.09.13. 10:50
Szerdán véget ért a középdöntő a Spanyolországban zajló férfi kosárlabda Európa-bajnokságon, és csütörtökön már a negyeddöntőben folytatódik a harc. Csütörtökön 19 órakor Oroszország Franciaországgal találkozik, a házigazda pedig a német válogatottal csap össze. Pénteken litván-horvát, és szlovén-görög ütközet lesz. Elérkezett a végső visszaszámlálás ideje.
Palánk alatti közelharc a litván-szlovén mérkőzésen
Reuters
Palánk alatti közelharc a litván-szlovén mérkőzésen
Palánk alatti közelharc a litván-szlovén mérkőzésen
Reuters
Palánk alatti közelharc a litván-szlovén mérkőzésen

Az már kedden eldőlt, hogy az E csoportból Izrael és Portugália búcsúzik, az F jelű hatos fogat szerdai záró napján pedig az is kiderült, hogy az olasz, és a török válogatott is pakolhat.

Madridban az est fénypontjaként aposztrofált spanyol-német csúcstalálkozót megelőzően az E csoportban a házigazda mögött a második helyet megkaparintó orosz válogatott az F csoport harmadikjával, Franciaországgal találkozik.

Kiegyenlített mérkőzésre, izgalmas csatára van kilátás, nehéz lenne megjósolni, hogy a Utah Jazzet erősítő Andrej Kirlenko (18.3-as pontátlag a kontinensviadalon), vagy a San Antonio Spurs színeiben pattogtató Tony Parker (19.5) nevével fémjelzett gall garnitúra kerül a négy közé.

Fél tízkor a világbajnoki címvédő, az Európa-bajnokság legnagyobb esélyesének kikiáltott spanyol válogatott is pályára lép, a vendéglátótól pedig gyakorlatilag mindenki továbbjutást, sőt, aranyérmet vár. Ehhez azonban először is a hispán hadnak le kell győznie Németországot.

A Dirk Nowitzkit (24.3) felvonultató német nemzeti csapat pedig annál sokkal többre hivatott, minthogy eljátssza az áldozati bárány szerepét Madridban, éppen ezért Pau Gasolék (20.8) mégcsak véletlenül sem számíthatnak fölényes diadalra. Persze ha igazán kijön a lépés Pepu Hernandez tanítványainak, akkor bármi elképzelhető.

Csütörtökön tehát két elődöntős hely elkel az Eb-n, pénteken pedig további két kérdésre is választ kapnak a sportág szerelmesei. Érdemes lesz nyomon követni a közvetítéseket, a litván-horvát, és a szlovén-görög összecsapáson is garantált a gyilkos tempó és a magas színvonal.

Szombaton már jönnek is az elődöntők, valamint az 5-8. helyért vívott találkozók a negyeddöntők veszteseinek részvételével. Vasárnap következnek a helyosztók, a finálé fél tízkor kezdődik.

KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (SPANYOLORSZÁG)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA:
Oroszország-Franciaország csütörtök, 19:00, Madrid
Spanyolország-Németország csütörtök, 21:30, Madrid
Litvánia-Horvátország péntek, 19:00, Madrid
Szlovénia-Görögország péntek, 21:30, Madrid
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik