Férfi kosárlabda-Eb: magabiztos francia siker a törökök ellen

2007.09.12. 20:59
A francia válogatott könnyedén, 21 pontos különbséggel győzött a török együttes ellen a férfi kosárlabda Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, az F csoportban. A „gallok” harmadikként zártak az F-jelű hatosban, így a nyolc között Oroszország lesz az ellenfelük.
Boris Diaw (balra) védekezik Gönlümön, de az NBA-légiós elsősorban támadásban jeleskedett
Reuters
Boris Diaw (balra) védekezik Gönlümön, de az NBA-légiós elsősorban támadásban jeleskedett
Boris Diaw (balra) védekezik Gönlümön, de az NBA-légiós elsősorban támadásban jeleskedett
Reuters
Boris Diaw (balra) védekezik Gönlümön, de az NBA-légiós elsősorban támadásban jeleskedett

A franciáknál ezúttal nem Tony Parker volt az igazi vezér, hanem Boris Diaw, aki 28 perc alatt 18 pontot szerzett, bedobta az összes büntetőjét, és megszerzett öt lepattanót is.

Parker, úgy tűnt, már az egyenes negyeddöntőre tartalékolt, 21 perc alatt hét mezőnykísérletéből mindössze kétszer talált be, hat pontjával nem tartozott a húzóemberek közé.

egészen hihetetlen teljesítményt nyújtott viszont Tariq Kirksay: a New York-i születési, Kazanyban légióskodó kiscsatár 15 perc alatt egyetlen dobást sem rontott el (öt dupla, egy tripla, két büntető), és 15 ponttal zárta a találkozót.

A franciák a második és a harmadik negyedben már eldöntötték a meccset, ebben a kétszer tíz percben 15 ponttal voltak jobbak.

A záró játékrészben még rátettek nyolc pontot, így végül 21 pontra növelték a különbséget.

A törtöknél csak Kaya Pekert, a Tau Ceramica játékosát lehetett dicsérni, aki 25 perc alatt 19 pontot szerzett, a mezőnyből 75 százalékkal dobott. Mehmet Okür öt, Hidayet Türkoglu kilenc pontig jutott.

KOSÁRLABDA, FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG (SPANYOLORSZÁG)

KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ, F CSOPORT:
FRANCIAORSZÁG – TÖRÖKORSZÁG 85-64 (20-22, 23-13, 13-8, 29-21)
Madrid, vezette: Juan Arteaga (spanyol), Oscar Lefwerth (svéd), Olegs Latisevs (lett).
Legjobb dobók: Diaw 18, Kirksay 15/3, Badiane 12, Diawara 10/6, ill. Peker 19, Kutluay 9, Arslan 6.
Dobószázalék kétpontos kísérletből: 28/50 (56 %), ill. 22/46 (47,8 %)
Hárompontos kísérletből: 4/14 (28,6), ill. 5/20 (25)
Lepattanók: 41, ill. 31.
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08

Ökölvívás: Hankó Kálmán volt a megmentő az Eb első napján

Ökölvívás
2026.09.17. 21:05

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Férfi torna Eb: Mészáros Krisztofer és a magyar csapat is döntős Zágrábban

Torna
2026.08.19. 22:53

Hét magyarnak szurkolhatunk csütörtökön a fallabda Eb-n

Egyéb egyéni
2026.08.19. 22:11

Öttusa: „A döntő napjának reggelén sem gondoltam volna, hogy eljutok idáig” – Bauer Blanka az isztambuli Eb-ről

Egyéb egyéni
2026.08.16. 08:49

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19