I. SZ. 2022.05.17 17:24 Frissítve: 2022.05.17 20:25

Giro d’Italia: Girmay visszavágott Visegrádért Van der Poelnak

Biniam Girmay, Peák Barnabás csapattársa visszavágott Mathieu van der Poelnek a visegrádi befutóért a Giro d'Italia 10. szakaszának Jesiben történt befutóján, és megszerezte Eritrea és fekete Afrika első szakaszgyőzelmét az olasz körverseny történetében.

Biniam Girmay történelmi győzelmet aratott a Girón (Fotó: AFP)

 

A háromhetes viadal második szünnapját követően kedden Közép-Olaszországban, a Pescara és Jesi közötti 196 kilométeres szakasszal folytatódott a viadal. Az első száz kilométeren teljesen sík etap elején három bringás – Lawrence Naesen (AG2R), Mattia Bais (Drone Hopper) és Alessandro De Marchi (Israel) – ellógott a mezőnytől, és több mint négyperces előnnyel vágott neki a szakasz második felének, amely három negyedik kategóriás emelkedőt foglalt magába.

A dombos területre érve a mezőny rákapcsolt, több sikertelen szökési kísérlet révén nőtt a tempó. Több sprinter, mint Mark Cavendish vagy Caleb Ewan ekkor leszakadt, az utolsó húsz kilométerre utolérték a három szökevényt – utolsóként De Marchit, aki a végén egyedül próbált elöl maradni.

Az utolsó emelkedőnek már egyben ment neki a főmezőny, de Alessandro Covi támadását követően kisebb, 28 fős csoport maradt a tetejére és a célig tartó nyolc kilométeres lejtmenetre. A lejtőn újabb támadások következtek, de senkit sem engedett el a csoport.

Így sprintbefutó döntött a szakaszgyőzelemről, Cavendish, Ewan és Arnaud Démare távollétében Biniam Girmay és Mathieu van der Poel csapott össze az elsőségért. Visegrádon is ők ketten zártak az első két helyen, akkor az emelkedőn a holland győzött, de most az eritreai bírta jobban a sík célegyenest. Van der Poel még a célba érés előtt megadta magát, elismerően mutatva hüvelykujját ellenfelének, aki szakaszgyőzelmével három pontra megközelítette az éllovas Démare-t a pontversenyben.

A magyarok közül Peák Barnabás a szakasz során kilométereken át a főmezőny élén tekert, Girmaynak segítve váltották egymást társaival, hogy a szökevénycsoportot kellő közelségben tartsák. Peák kidolgozta magát a csapat sikere érdekében, nem meglepő, hogy a magyarok közül utolsóként ért be.

Valter Attila a 75. helyen gurult be, s maradt a 43. helyen az összetettben.

Fetter Erik csapata, az EOLO-Kométa Vincenzo Albanese révén harmadik helyezést ért el a keddi szakaszon, a magyar bringás feladata a közel kétszáz kilométer során az olasz társ segítése volt.

„Ha erős lett volna a szökés, akkor abban Vincenzónak is ott kellett volna lennie. Végül gyengének mondható szökés ment el, így picit megnyugodhattunk, és készülhettünk vele a verseny végére – mondta a szakasz után Fetter, aki a 106. helyen ért célba kedden Jesiben. – Mindannyian érte dolgoztunk, én például a folyamatos kulacshordással segítettem. Nagyon meleg volt, végig biztosítani kellett neki a folyadékpótlást. Örülök, hogy benne lehettem a sikerben, hiszen Albanese végül 3. lett, tehát jó napot zártunk.”

Szerdán teljesen sík szakasz vár a mezőnyre, vélhetően olyan sprintbefutóval, amelyben az összes sztársprinter ott lehet.

GIRO D'ITALIA, 10. SZAKASZ
Pescara–Jesi, 196 kilométer
1. Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty-Gobert) 4:32:07 óra
2. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) azonos idővel
3. Vincenzo Albanese (olasz, EOLO-Kometa) a. i.
...75. Valter Attila (Groupama-FDJ) 1:02 perc hátrány
...106. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 5:08 p h.
...127. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert) 9:51 p h.

Az összetett élcsoportja
1. Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo) 42:24:08 óra
2. Joao Almeida (portugál, UAE Team Emirates) +12 mp h.
3. Romain Bardet (francia, Team DSM) +14 mp h.
...43. Valter Attila 34:40 p h.
...96. Fetter Erik 1:30:12 óra h.
...138. Peák Barnabás 2:11:54 ó h.

A SZAKASZ ÖSSZEFOGLALÓJA

A BEFUTÓ

 MICHELE SCARPONIRA EMLÉKEZTEK

 A keddi volt a korábbi Giro-győztes Michele Scarponi emlékszakasza, az olasz versenyzőt öt évvel ezelőtt edzésen ütöttek el, és belehalt sérüléseibe. A mezőny áthaladt Scarponi szülővárosán, ahol minden róla szólt. Megmutatták családját, valamint híressé vált papagáját, Frankie-t is, akivel mindig együtt ment edzeni.

2022.05.09 19:34:16

Kerékpár ŐRI B. PÉTER

ALAPVONAL. Az eufória, hogy itt lehetek, láthatom élőben a világ legjobb kerékpározóit, mindent felülírt. Mert különben nem nagyon érthető, mi a csuda jó abban, hogy ott állsz a tömegben, bizony lökdösődnöd is kell, néhány másodpercre látod a bringásokat, szinte semmit információd sincs, ez azonban egyáltalán nem érdekel, ott vagy, jó értelemben véve őrjöngsz, tapsolsz, kiabálsz.

2022.05.03 10:58:02

Kerékpár nemzetisport.hu

A Magyar körverseny történetének eddigi legerősebb mezőnye sorakozik rajthoz a május 11-én kezdődő ötnapos viadalon. (x)

2022.05.06 13:20:54

Kerékpár CS. M., R. P., GY. F.

A holland kerekes óriási hajrával ért fel elsőként a Visegrádi várhoz. Fetter a 112., Peák a 167. lett.

2022.05.05 23:44:25

Kerékpár THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A három nap többet adhat rólunk a világnak, mint száz oldal a bedekkerben.