GIRO D'ITALIA 2022 – ADATBANK

Vágólapra másolva!
2022.05.03. 19:06
A Budapestről rajtoló 2022-es Giro d'Italia adatbankjában megtalálja a napi menetrendet, a szakaszok győzteseit, az összetettet vezető bringást továbbá a versenyen induló három magyar kerékpáros, Fetter Erik, Peák Barnabás és Valter Attila napi eredményeit, valamint összetettbeli helyezésüket, illetve a háromhetes verseny útvonalát.

A 105. Giro d’Italián 3410 kilométer össztáv és összesen mintegy 50.5 ezer méter szintkülönbség – közte nyolc hegyi befutós etap – várt a versenyzőkre. Giro d’Italián 3410 kilométer össztáv és összesen mintegy 50.5 ezer méter szintkülönbség – közte nyolc hegyi befutós etap – várt a versenyzőkre.

A 22 csapat 174 kerekesét felvonultató mezőnyben – a háromhetes versenyek történetében először – három magyart is találhatunk: a tavaly az összetettet három napig vezető Valter Attila (Groupama-FDJ), mellett Fetter Erik (Eolo-Kometa) és Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Góbert Matériaux) is rajthoz áll a Hősök terén május 6-án.


A 105. GIRO D'ITALIA PROGRAMJA
szakasztáv (km)jellege szakaszgyőztesaz összetett éllovasa
a magyarok eredménye
a magyarok az összetettben
1.május 6.
Budapest–Visegrád
195 sík
Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix)
Mathieu van der Poel
…29. Valter Attila (Groupama-FDJ), …112. Fetter Erik (EOLO-Kometa), …167. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert)

…29. Valter

…112. Fetter …167. Peák

2.
május 7.
Budapest
9.2
egyéni időfutam
Simon Yates (brit, Team BikeExchange-Jayco)Mathieu Van der Poel
...45. Fetter
...51. Peák
...82. Valter
...40. Valter ...101. Fetter
...150. Peák
3május 8.
Kaposvár–Balatonfüred201
sík
Mark Cavendish (brit, Quick-Step Alpha Vinyl)Mathieu van der Poel
...41. Fetter
...48. Valter
...172. Peák
...40. Valter
...98. Fetter
...167. Peák
május 9.
pihenőnap
4.
május 10.
Avola–Etna 166
nehéz hegyi
Lennard Kämna (Bora-Hansgrohe)Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...65. Fetter
...70. Valter
...107. Peák
...61. Valter ...64. Fetter
...132. Peák
5.
május 11.
Catania–Messina 174
sík
Arnaud Démare (Groupama-FDJ)Juan Pedro López
...104. Peák
...127. Fetter ...145. Valter
...64. Valter
...65. Fetter
...130. Peák
6.
május 12.
Palmi–Scalea192
sík
Arnaud Démare
Juan Pedro López
...30. Valter
...38. Fetter
...148. Peák
...64. Valter
...65. Fetter
...131. Peák
7.május 13.
Diamante–Potenza 198közepes hegyi
Koen Bouwman (holland, Jumbo-Visa)Juan Pedro López
...15. Valter
...125. Fetter
...129. Peák
...30. Valter
...108. Fetter
...133. Peák
8.május 14.
Nápoly–Nápoly149dombos
Thomas De Gendt (Lotto-Soudal)
Juan Pedro López
...15. Fetter
...48. Valter
...138. Peák
...48. Valter
...102. Fetter ...137. Peák
9.május 15.
Isneria–Blockhaus 187
nehéz hegyi
Jai Hindley (ausztrál, Bora-Hangsrohe)
Juan Pedro López
...48. Valter
...74. Fetter
...141. Peák
...43. Valter
...97. Fetter ...138. Peák
május 16.
pihenőnap
10.
május 17.
Pescara–Jesi
194
dombos
Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty-Gobert)
Juan Pedro López
...75. Valter
...106. Fetter
...127. Peák
...43. Valter
...96. Fetter
...138. Peák
11.
május 18.
Santarcangelo di Romagna–Reggio Emilia
203
sík
Alberto Dainese (olasz, Team DSM)
Juan Pedro López
...85. Valter
...104. Fetter ...127. Peák
...43. Valter
...94. Fetter
...135. Peák
12.május 19.
Parma–Genova 186
közepes hegyi
Stefano Oldani (olasz, Alpecin-Fenix)Juan Pedro López
...70. Fetter
...76. Peák
...100. Valter
...43. Valter ...92. Fetter ...130. Peák
13.
május 20.
San Remo–Cuneo 157
sík
Arnaud Démare
Juan Pedro López
...13. Peák
...83. Fetter
...134. Valter
...46. Valter ...89. Fetter ...124. Peák
14.
május 21.
Santena–Torino 153
nehéz hegyi
Simon Yates Richard Carapaz (ecuadori, INEOS-Grenadiers)
...31. Valter
...52. Fetter
...83. Peák
...40. Valter ...88. Fetter ...122. Peák
15.
május 22.
Rivarolo Canavese–Cogne 177
nehéz hegyi
Giulio Ciccone (olasz, Trek-Segafredo) Richard Carapaz
...45. Fetter
...96. Peák ...127. Valter
...51. Valter ...78. Fetter ...122. Peák
május 23.
pihenőnap
16.május 24.
Salo–Aprica 200
nehéz hegyi
Jan Hirt (cseh, Intermarché-Wanty-Gobert)Richard Carapaz
...64. Valter
...92. Fetter
...128. Peák
...51. Valter ...81. Fetter ...121. Peák
17.
május 25.
Ponte di Legno–Lavarone168nehéz hegyi
Santiago Buitrago (kolumbiai, Bahrain Victorious)
Richard Carapaz

...15. Valter
...59. Peák
...75. Fetter

...42. Valter
...79. Fetter
...110. Peák
18.május 26.
Borgo Valsugana–Trevisio 146
sík
Dries De Bondt (belga, Alpecin-Fenix)
Richard Carapaz
…94. Valter
…128. Fetter
…137. Peák
…41. Valter
…81. Fetter
…114. Peák
19.május 27.
Marano Lagunare–Santuario de Castelmonte 178
nehéz hegyi
Koen Bouwman
Richard Carapaz
…4. Valter
…88. Fetter
…90. Peák
…34. Valter
…79. Fetter
…109. Peák
20.május 28.Belluno–Marmolada 167
nehéz hegyi
Alessandro Covi (olasz, UAE Team Emirates)Jai Hindley (ausztrál, Bora-Hansgrohe)
…51. Valter
…97. Fetter
…103. Peák
…35. Valter
…84. Fetter
…110. Peák
21.május 29.
Verona
17.1egyéni időfutam
Matteo Sobrero (olasz, Bikeexchange)
Jai Hindley
...23. Fetter
...31. Valter
...48. Peák
…35. Valter
…83. Fetter
…110. Peák
ÖSSZESEN
3410.3


AZ IDEI GIRO MAGYARORSZÁGI SZAKASZAI

 

 

 



AZ IDEI GIRO ÚTVONALA

A KÉP KATTINTÁSRA NAGYOBB LESZ
A KÉP KATTINTÁSRA NAGYOBB LESZ

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik