Giro: elképesztő siker! Hazaért a szökés, Valter 4. a szakaszon

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2022.05.27. 17:00
null
Valter a célban (Fotó: Getty Images)
A 2022-es Giro d'Italia 19., hegyi befutóval véget érő pénteki szakaszán hazaért a szökés, amelyben végig ott volt a Groupama-FDJ magyar kerékpárosa, Valter Attila is, aki a balszerencsés befutó után a negyedik helyen ért célba. A szakaszt a hegyi pontverseny éllovasa, Koen Bouwman nyerte meg.

Különleges volt a 19. szakasz, amely átkirándult Szlovéniába is: két harmadik kategóriás emelkedő után az első kategóriás Kolovrat csúcsra, egyben első világháborús emlékhelyhez, hogy aztán a cél is egy második kategóriás hegyi befutó legyen.

Jó húsz kilométer után tudott kialakulni a nap szökése, ebbe Valter Attilának nagy munkával ismét sikerült belekerülnie, ráadásul ott volt vele FDJ-s csapattársa, Clément Davy is, ami mindig sokat számít. A hegyeken annyi történt, hogy Koen Bouwman változatlanul verhetetlennek bizonyult, ezzel végképp papírformává silányítva a kék trikóért folyó harcot. Közben az összetettet mindössze három másodperccel vezető Richard Carapaz helyzete nehezedett meg alaposan, miután egyik legfontosabb hegyi segítője, Richie Porte gyomorproblémák miatt kénytelen volt feladni a versenyt.

No de a mi szempontunkból sokkal fontosabb volt, hogy a borzalmasan meredek, 10.4%-os átlagemelkedésű, de legdurvább részein a 15%-ot(!) is elérő Kolovraton Valter nemcsak ott tudott maradni elöl, hanem ötödmagával el is szakadt a szökevénycsapattól: a csúcson már csak Bouwman, Mauro Schmid, Alessandro Tonelli, Valter és Andrea Vendrame volt elöl, ebben a sorrendben is haladtak át a hegyi részhajrán (az FDJ magyarja ezért 9 pontot tehetett zsebre a hegyi pontversenyben).

Ez az ötös innentől szépen együtt dolgozott, forogtak, váltva vezették a csoportot, hogy kitartsanak, és maradjon elegendő energiájuk, előnyük a mezőny előtt – s minekutána a hét perc fölötti fórjuk állandósult, egyértelművé vált, ebből az ötös fogatból kerül majd ki a szakaszgyőztes! A kvintett tagjai a lejtmeneteket is túlélték, és bár három kilométerrel a Santuario di Castelmonte-i cél előtt elkezdték egymást kóstolgatni – több ízben Valter is beijesztett –, végül nem sikerült leszakítaniuk Vendramét, így együtt érkeztek meg az egy kilométeres kapuhoz. Még kétszáz méterrel a vége előtt is együtt mentek, a dráma ekkor következett. A 23 esztendős magyar hiába volt láthatóan jó erőben, a célegyenes előtti utolsó, rém gonosz éles kanyarban Schmid és Vendrame összeértek, Valter is ennek elszenvedője lett, a szakaszgyőzelemre így nem maradt esélye, azt Bouwman könnyedén zsebelte be, ám szenzációs negyedik helye így is a legjobb háromhetes eredménye, egyben minden idők legjobb magyar teljesítménye egy Giro-szakaszon (2007-ben Bodrogi László szintén negyedikként végzett a 20. etapon, ám az egyéni időfutam volt)! Ennél jobban a három nagy kerékpárosversenyen sem teljesített még senki hagyományos szakaszon – Bodrogi lett egyszer 2. Vuelta-időfutamon, egyszer meg 3. Tour-időfutamon.

Valter Attila tehát csapata egyedüli hegyi menőjeként – amellett, hogy segítőként a három hét alatt végig óriásit melózott társaiért és főleg Arnaud Démare-ért (akit három szakaszgyőzelemig és ciklámen trikóig segített) – a két top 15-ös hely után azt a célját is teljesíteni tudta, hogy egy szakaszsikerért mehessen. A kőkemény záró héten hajszálra volt egy dobogós helytől, ez minden elismerést megérdemel.

Az utolsó kilométer


KERÉKPÁR
105. GIRO D’ITALIA
19. szakasz (Marano Lagunare–Santuario di Castelmonte, 178 km):
1. Koen Bouwman (holland, Jumbo-Visma) 4:32:55, 2. Schmid (svájci, Quick-Step) azonos idővel, 3. Tonelli (olasz, Bardiani) 3 másodperc hátrány, 4. Valter Attila (magyar, Groupama-FDJ) 6 mp h., …8. Carapaz (ecuadori, Ineos) 3:56 p h., …88. Fetter Erik (magyar, Eolo-Kometa) 27:40 perc h., …90. Peák Barnabás (magyar, Wanty) 27:40 p h.
Az összetett állása:
1. (rózsaszín trikóban) Richard Carapaz 81:18:12, 2. Hindley (ausztrál, Bora) 3 mp h., 3. Landa (spanyol, Bahrain) 1:05 p h., …34. Valter 2:00:23, …79. Fetter 3:40:44, …109. Peák 4:44:31
A gyorsasági pontverseny állása: 1. (ciklámen trikóban) Arnaud Démare (FDJ) 254 pont, 2. Gaviria (kolumbiai, Emirates) 136, 3. Cavendish (brit, Quick-Step) 132, …60. Valter 11, …96. Peák 3, …101. Fetter 1
A hegyi pontverseny állása: 1. (kék trikóban) Bouwman 294, 2. Ciccone (olasz, Trek) 103, 3. Rosa (olasz, Eolo-Kometa) 94, …32. Valter 13
A 25 éven aluliak versenyének állása:
1. (fehér trikóban) Juan Pedro López (spanyol, Trek) 81:33:41, 2. Buitrago (kolumbiai, Bahrain) 5:11 p h., 3. Szivakov (orosz, Ineos) 18:32 p h., …9. Valter 1:44:54, …25. Fetter 3:25:15, …32. Peák 4:29:02
A csapatverseny állása:
1. Bahrain-Victorious 244:06:06, 2. Bora-Hansgrohe 2:36 p h., 3. Intermarché-Wanty-Gobert 1:08:09 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik