Giro: a 11. szakaszon megszületett az első olasz győzelem

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.05.18. 17:15
null
Megvan az olaszok első győzelme a mostani Girón (Fotó: Getty Images)
A Giro d'Italia 11. szakaszán, a Santarcangelo di Romagnától Reggio Emiliáig tartó 203 kilométeres sík etapon mezőnyhajrá döntött, melynek végén Alberto Dainese megszerezte az olaszok idei első szakaszgyőzelmét a háromhetesen. Valter Attila azonos idővel a 85. lett, Fetter Erik a 104., míg Peák Barnabás a 127. helyen haladt át a célvonalon.

 

Mint arról beszámoltunk, Biniam Girmaynak vissza kellett lépnie a Giro d'Italia kerékpáros-körversenytől, miután a keddi szakaszgyőzelmét követő ünneplés során szembe lőtte magát a pezsgősdugóval, és szerda reggelre nem jött rendbe. Nélküli startolt el tehát a 11. szakasz.

Az elején ketten megléptek, Luca Rastelli és Filippo Tagliani, de öt percnél nagyobb előnyt nem tudtak kialakítani maguknak. Az első részhajrát így is ők vitték el, míg a mezőnyben Mark Cavendish hajrázott a legjobban, a ciklámentrikós Arnaud Démare csak az ötödik lett.


A második részhajránál már jóváírás-másodperceket lehetett gyűjteni, a szökevények előnye pedig elfogyott, a leggyorsabbnak végül Richard Carapaz bizonyult.


Dries De Bondt 58-cal a vége előtt úgy döntött, hogy megindul, és ugyan kis előnyre tett szert, a mezőny csupán 1.3 kilométerrel a vége előtt fogta be. Következhetett a sprint!


Ezt Arnaud Démare indította meg elsőként, ám látszott, hogy Fernando Gaviria még a cél előtt meg fogja előzni őt. Ez meg is történt, de Alberto Dainese hihetetlen sebességgel robbant ki az ötödik helyről, és végül mindkét sprinter riválisát „könnyedén” megelőzve megszerezte az első olasz szakaszgyőzelmet az idei Girón, ami egyben pályafutása első etapdiadala is háromhetes viadalon.

Az összetett élcsoportja annyiban változott, hogy a részhajrában gyűjtött három másodperces időjóváírásának köszönhetően az ecuadori Richard Carapaz két pozíciót javítva előrelépett a második helyre. Valter Attila a 85. helyen a főmezőnnyel azonos idővel gurult be, Fetter Erik 22 másodpercet, míg Peák Barnabás 23 másodpercet kapott.

„Tipikus sprinternap volt a 11. szakasz, annyi nehezítéssel, hogy viszonylag nagy szél volt, elég sok helyen oldalszéllel. Ezt minden csapat tudta, úgyhogy úgymond nagy szélezést nem lehetett csinálni, viszont óriási nagy feszültséget és stresszt okozott a mezőnyben már kb. száz kilométerrel a vége előtt is. Elég nehéz volt így a nap – fogalmazott Fetter. – Nem terveztünk ma senkit a szökésbe, fő célunk a regenerálódás volt, és hogy biztosítsuk, hogy Fortunato ne kapjon időhátrányt, megérkezzen a mezőnnyel. Ez sikerült, így megint egy jó napot zárhattunk. Holnap visszatérünk a hegyek közé és újra belecsapunk a lecsóba.”

GIRO D'ITALIA, 11. SZAKASZ
Santarcangelo di Romagna–Reggio Emilia, 203 kilométer

1. Alberto Dainese (olasz, Team DSM) 4:19:04 óra
2. Fernando Gaviria (kolumbiai, UAE Team Emirates) azonos idővel
3. Simeone Consonni (olasz, Cofidis) a. i.
...85. Valter Attila (Groupama-FDJ) a. i.
...104. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 22 mp hátrány
...127. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert) 23 mp h.

Az összetett élcsoportja
1. Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo) 46:43:12 óra
2. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers +12 mp h.
3. Joao Almeida (portugál, UAE Team Emirates) +12 mp h.
...43. Valter Attila 34:40 p h.
...94. Fetter Erik 1:30:34 óra h.
...135. Peák Barnabás 2:12:17 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik