Versenyen kívüli volt a murciai körverseny második szakasza

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2026.02.14. 15:59
null
Az erős szél miatt nem versenyeztek szombaton Spanyolországban (Fotó: Getty Images)
A kedvezőtlen időjárás miatt nem versenyeztek a murciai országúti kerékpáros-körverseny második, jelentősen megrövidített szakaszán, amelyen Valter Attila is részt vett.

A Vismát három idény után elhagyó magyar bringás ezen a versenyen mutatkozott be a Bahrain Victorious csapatában. Az időjárás miatt felére rövidített pénteki nyitóetapon 29. lett a spanyolországi viadalra segítőként érkezett magyar bringás, akire a mezőnnyel együtt a Murcia és Santomera közötti 178 kilométeres táv várt volna szombaton a kétnapos verseny záró szakaszán.

A változatlanul viharos erejű szél miatt azonban az etapot neutralizálták: versenyen kívül teljesítettek tíz kilométert a célvárosban, azonban a szakaszgyőzelemért megharcolhattak a bringások, az időket pedig rögzítették. A furcsán zárult etapot a lett Emils Liepins nyerte, a dán Julius Johansen pedig második lett a procyclingstats szakportál szerint. A kerékpárosok zöme ugyanakkor egyáltalán nem akart részt venni a mezőnyhajrában, alig páran sprinteltek az elsőségért.

Az összetettben a nyitóetapon győztes spanyol Marc Soler zárt az élen csapattársa, Johansen, illetve a hegyikerékpárban kétszeres olimpiai bajnok, a tavalyi Vuelta a Espana összetettjében ugyancsak harmadik brit Tom Pidcock előtt.

A 2020-as Tour de Hongrie győztese, Valter hétfőn az ugyancsak spanyolországi Clásica Jaén nevű egynaposon teker majd.

 

Legfrissebb hírek

Fetter Erik: Mélyről jöttünk vissza, magas helyre teszem a piros trikót

Kerékpár
Tegnap, 6:29

Két év múlva Reimsből rajtol a Tour de France mezőnye

Kerékpár
2026.05.18. 19:47

Tour de Hongrie: Söderqvist az első svéd győztes, Valteré a fehér, Fetteré a piros trikó

Kerékpár
2026.05.17. 17:17

Tour de Hongrie: sárga trikót ért a Söderqvist-szóló Pécsett

Kerékpár
2026.05.16. 16:25

Tour de Hongrie: egy kerék döntött Merlier javára Szekszárdon

Kerékpár
2026.05.15. 17:23

Potenzai őrület: hihetetlen fordulatok után nyert Arrieta, Eulálióé a rózsaszín trikó a Girón

Kerékpár
2026.05.13. 18:09

Tour de Hongrie: Tim Merlier hozta a papírformát, ő nyerte meg az első szakaszt

Kerékpár
2026.05.13. 16:51

A hat év után visszatérő Valter Attilával és Európa-bajnok sprintersztárral indul a Magyar körverseny

Kerékpár
2026.05.13. 06:29
Ezek is érdekelhetik