Valter Attila három szakasz után 13. összetettben a kuanghszi körversenyen

2025.10.16. 10:59
null
Valter Attila (Fotó: Getty Images)
Valter Attila a tizedikről a tizenharmadik helyre esett vissza az összetettben a harmadik szakasz után a kuanghszi országúti kerékpáros-körversenyen.

A 27 éves magyar bringás a csütörtöki, Csinghszi és Pama közötti 214 kilométeres etapon három másodperccel a főmezőny mögött, a 81. helyen ért be. Az élen az eddigi három szakaszt megnyerő francia Paul Magnier áll a Procyclingstats szakportál alapján.

A 2020-as Tour de Hongrie-n győztes Valter a keddi nyitó etapon szökésben volt és begyűjtött két másodperc jóváírást, szerdán pedig a 64. helyen, Magnier-ével azonos idővel tekert be.

Az összetettben az éllovastól 28 másodperc hátránnyal álló Valternek a vasárnapig tartó kínai viadal az utolsó versenye a Visma–Lease a Bike csapatában, a következő három idényben a Bahrain Victorious kerékpárosa lesz.

 

Legfrissebb hírek

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
2 órája

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
4 órája

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
2026.10.12. 19:08

Seixas a lombardiai körverseny legfiatalabb győztese lett, Dina és Valent sem fejezte be

Kerékpár
2026.10.10. 18:54

„A sisak mentette meg az életét” – Dylan van Baarlét baleset érte, idén már nem versenyez

Kerékpár
2026.10.08. 10:52

Kerékpár: Dina Márton szerepel az MBH lombardiai körversenyen induló keretében

Kerékpár
2026.10.07. 12:40

A franciák megvédték Eb-címüket a vegyescsapat-időfutamban

Kerékpár
2026.10.06. 17:46

A csalódott Giulio Ciccone választ vár az Eb utáni célfotó miatt

Kerékpár
2026.10.06. 17:38