Hegyikerékpáros-versenyt rendeznek ősszel a Mecsekben

2025.04.29. 15:45
null
Fotó: FB/Zselic Maraton
Öt versenytávval, tervezetten közel félezer indulóval rendezik meg Pécs történetének első, országos szintű hegyikerékpáros-versenyét szeptember 27-én a Mecsekben – jelentették be az I. Pécs MTB Maraton sajtótájékoztatókán kedden.

A négyállomásos XCM Pro Tour sorozat zárórendezvényeként megvalósuló pécsi hegyikerékpáros verseny a baranyai vármegyeszékhely fölött magasodó Misina-hegy csúcsa környékén, a Nyugat-Mecsekben zajlik majd, az indulók összesen öt különböző versenytávon mérettethetik meg magukat.

Berkes Gábor, a rendező Seven Hills MTB SC-TREK Sportegyesület képviselője közölte: a klasszikus hegyikerékpárosok 26, 52, illetve 78 kilométer megtételére vállalkozhatnak, ők 700-2000 méteres szintkülönbséggel szembesülhetnek a távok során. A rövidebb távon külön kategóriát képviselnek majd az e-bike-osok, míg a legkisebb – 7 és 13 év közötti – kerekezők számára egy mini, alig két kilométeres versenyt írtak ki.

Berkes azt mondta, hogy terveik szerint 400-500 induló szállhat nyeregbe az I. Pécs MTB Maratonon, közöttük pedig szép számmal lehetnek az ország legjobbjai, akár olimpikonok is. Hozzáfűzte: a gyerekek számára meghirdetett mini verseny és a családoknak szervezett programok várhatóan minél több érdeklődő kedvét hozzák meg a versenyen való induláshoz.

Ruzsa Csaba, Pécs alpolgármestere emlékeztetett: a város egyik emblematikus épületének, a tévétoronynak is otthont adó Misinatető környezetét a közelmúltban újították meg. Ott játszótér és túraközpont létesült, utóbbi pedig a Mecsek lankáin kerekezők számára is minőségi pihenőhelyet kínál, éppen ezért a túraközpont lesz a hegyikerékpáros verseny központi helyszíne.

Az I. Pécs MTB Maratonra már lehet nevezni az odinsport.eu oldalon és egészen a verseny napjáig nyitva áll a lehetőség az érdeklődők előtt, akik a Pécs Mountain Bike Maraton Facebook-oldalon minden aktuális információt megtalálhatnak a rendezvényről – hívta fel a figyelmet Berkes Gábor.

 

Legfrissebb hírek

„A verseny egy lehetőség a magyar kerékpársportnak” – Eisenkrammer Károly a Tour de Hongrie-ról

Kerékpár
2026.06.03. 14:29

Giro: Milan nyerte a római zárást, Vingegaard megcsinálta a triplát

Kerékpár
2026.05.31. 19:19

Giro: az utolsó hegyi szakaszt is megnyerte Vingegaard

Kerékpár
2026.05.30. 17:50

Giro: kibírták a sprinterek az emelkedőket, Maginer visszaszerezte a ciklámen trikót

Kerékpár
2026.05.28. 18:15

A veterán Valgren jött, látott és nyert a Giro 17. szakaszán

Kerékpár
2026.05.27. 17:59

Vingegaard öt szakasszal a vége előtt lényegében eldöntötte a Girót

Kerékpár
2026.05.26. 17:35

Giro: lefejelte (!) ellenfelét, kizárták az olasz bringást – videó

Kerékpár
2026.05.24. 20:45

Dráma a Girón, kiénekelték a szökevények a sajtot a sprinterek szájából, norvég győzelem

Kerékpár
2026.05.24. 17:47
Ezek is érdekelhetik