Simon Yates a jövő héten debütál a Vismánál Valter Attila oldalán

I. SZ.I. SZ.
2025.03.09. 10:19
Simon Yates bemutatkozását Valter Attila is segíti a jövő héten (Fotó: Visma-Lease a Bike)
A jövő héten Olaszországban a hétnapos Tirreno-Adriatico kerékpáros körversenyen szerepel Valter Attila a Visma-csapat tagjaként. Feladata elsősorban két csapattársa, köztük a Vismánál most debütáló Simon Yates segítése lesz.

A Tirrén-tengertől az Adriáig tartó versenyt tavaly Jonas Vingegaard, a Visma dán kerékpárosa nyerte meg, de ő idén nem lesz ott a mezőnyben. Helyette két olyan bringás ül nyeregbe a holland csapatnál, amelytől akár az összetett elsőséget is elvárhatja a vezetőség: a 22 éves belga Cian Uijtdebroeks tavaly hetedik lett ugyanitt, míg a brit Simon Yates a csapat új szerzeményeként első versenyére készül a Vismánál, és sikeres belépőt szeretne. Akár megismételné 2020-as győzelmét az egyhetesen, amit még előző csapata, a Mitchelton-Scott (ma Jayco AlUla) versenyzőjeként aratott.

„Nagyon erős csapattal indulunk Olaszországban, izgatottan várom a bemutatkozó versenyemet. Az első hónapok nagyon jól teltek. Sok újdonsághoz hozzá kellett szoknom, ami nem meglepő, ha tizenegy év után csapatot vált és új környezetbe kerül az ember. De pont ezt akartam, új hatásokat, amelyek segíthetnek tovább fejlődni – mondta a 32 éves Simon Yates, aki a tervek szerint a Giro d’Italián a Visma vezére lesz. – A Tirreno nagyon jó kezdésnek, de a fő cél az, hogy májusra csúcsformába lendüljek.”

Az összetettben esélyes páros mellett a sprinter Olav Kooij lesz a középpontban, a hollandtól sprintgyőzelmet remél a Visma. Valter fő feladata Uijtdebroeks és/vagy Yates segítése lesz a dombos és a szombati kemény hegyi szakaszon, rajtuk kívül két holland, Dylan van Baarle és Steven Kruijswijk, valamint a brit Dan McLay alkotja a Visma csapatát.

Az olaszországi hétnapost hétfőtől vasárnapig az Eurosport közvetíti.

AZ ÚTVONAL

 

Legfrissebb hírek

Szintlépésre készül a Team United Shipping

Kerékpár
2026.07.29. 19:51

Tour de France: Philipsen sikerével élesedett harc a zöld trikóért

Kerékpár
2026.07.22. 18:37

„Nem voltam elég jó” – Valter ott volt a Tour-keretben, de végül kimaradt a csapatból

Kerékpár
2026.07.13. 18:21

Tour de France: Merlier megint jött, látott és győzött

Kerékpár
2026.07.11. 18:11

Pogacar az első franciaországi befutó megnyerésével átvette a sárga trikót a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.06. 17:54

Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Kerékpár
2026.06.30. 09:55

Rajongás – Morvai Katalin publicisztikája

Kerékpár
2026.06.28. 23:54

Takács Zsombor hatalmas szólóval győzött Pannonhalmán

Kerékpár
2026.06.28. 19:10