Kerékpár: kihagyja a tavaszi klasszikusokat az Európa-bajnok

2025.03.25. 16:36
null
Betegség miatt kihagyja az országúti kerékpáros idény klasszikus versenyeit Christophe Laporte, Valter Attila olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok csapattársa.

A Visma-Lease a Bike 32 éves francia bringása ott lett volna a holland csapatban a szombati Milánó–Sanremón, ám – akkor még meg nem nevezett – betegsége miatt nem tudott rajthoz állni. Amint azt a Visma weboldalán kedden közzétett interjúban elárulta: már január végén, a magaslati edzőtábor megkezdése előtt rosszul érezte magát, a vizsgálatok pedig citomegalo-vírus jelenlétét mutatták ki a szervezetében. Azóta a pihenésre, felépülésre fókuszál és napról napra készül, azonban nem tudja még, mikorra gyógyul meg teljesen és mikor tekerheti le idei első versenynapját.

„Egy csonttörésnél meg lehet becsülni, nagyjából mennyi ideig tart, amíg újra el lehet kezdeni edzeni. Ennél a vírusnál viszont ezt nem lehet meghatározni, ami mentálisan nehézzé teszi a helyzet kezelését” – fogalmazott Laporte. 

Emlékeztetett rá, hogy az előző évben is kénytelen volt kihagyni az idénynek ezt a szakaszát, később azonban bronzérmes lett – épp Valtert megelőzve – hazai utakon a párizsi olimpia mezőnyversenyében, majd megnyerte a Párizs-Tours egynapos viadalt.

 

Legfrissebb hírek

Pogacar hozta a kötelezőt, szakaszt nyert, és élre állt Svájcban

Kerékpár
2026.04.29. 17:58

Újabb 70 kilométer kerékpáros útvonalhálózatot jelöltek ki a Balaton-felvidéken

Kerékpár
2026.04.29. 16:25

Kerékpár: nem indul a Girón Jonas Vingegaard egyik legnagyobb ellenfele

Kerékpár
2026.04.28. 14:25

Mi hiányzott az ötkarikás részvételhez? Válaszol a legutóbbi magyar pályakerékpáros olimpikon

Kerékpár
2026.04.28. 13:04

Pogacar és Valter először kalandozik Nyugat-Svájcban

Kerékpár
2026.04.28. 09:10

Gyász: versenybaleset után elhunyt Pogacar korábbi csapattársa

Kerékpár
2026.04.24. 21:17

Paul Seixas a Vallon Nyíl legfiatalabb győztese lett

Kerékpár
2026.04.22. 18:11

Tour de Hongrie: Valter mellett Feldhoffer is bekerült a Bahrain keretébe

Kerékpár
2026.04.22. 13:46
Ezek is érdekelhetik