Giro: újabb feladó, Valter Attila csapata megfeleződött, változott az útvonal

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.05.15. 11:16
Uijtdebroeks nem folytatja a Girót (Fotó: Getty Images)
Közel sincs irigylésre méltó helyzetben a Giro d'Italián szereplő, Valter Attilát is foglalkoztató Visma Lease a Bike csapata. A holland istálló az eddigi 10 szakaszon a nyolc kerékpárosából már harmat is elveszett, szerda reggel pedig kiderült, hogy a legjobb 25 éven aluli bringásnak járó, fehér trikót viselő, összetettben az ötödik helyen álló Cian Uijtdebroeks sem állhat rajthoz a 11. etapon. Közben pedig a szervezők bejelentették, lavinaveszély miatt kimarad az útvonalból a 16. szakaszon a viadal idei legmagasabb pontja, a Passo dello Stelvio.

 

A holland istálló sportigazgatója jelentette be a csapat Twitter-oldalán megjelent interjúban, hogy a 21 éves belga nem áll rajthoz szerdán a Foiano di Val Fortore és Francavilla al Mare közötti 207 kilométer hosszú szakaszon.

„Szerda reggel úgy döntöttünk, hogy betegsége miatt kivesszük Ciant a versenyből, ami miatt nagyon csalódottak vagyunk, különös tekintettel arra, hogy egy nappal korábban Olav Kooijt is vissza kellett léptetnünk. Ezzel sajnos az a helyzet állt elő, hogy mindkét olyan versenyzőnk, akikkel komoly terveink voltak úgy a fehér trikóért, mint a sprinterek külön versenyében feladta a versenyt. Van viszont még négy egészséges és fitt versenyzőnk, akikkel a hátralévő tizenegy szakaszon is harcolni fogunk a szakaszgyőzelemért” – fogalmazott a Visma sportigazgatója, Marc Reef. 

Ezzel a Visma létszáma az eredeti nyolc főről a felére csökkent: Robert Gesink a második, az Európa-bajnok Christophe Laporte a nyolcadik, Olav Kooij a tizedik szakasz előtt lépett vissza a versenytől Uijtdebroeks előtt. A legjobb 25 éven alulinak járó fehér trikót viselő, az összetettben az ötödik helyen álló belga visszalépésével egyébként a csonka Visma összetettbeli legjobbja a magyar bajnoki trikóban tekerő Valter Attila lett, aki 35:21 perc hátránnyal a 34. helyen áll. 

Mindeközben fontos változást jelentettek be a szervezők is: ahogy azt már napok óta sejteni lehetett, a mezőny kihagyja idén a legendás Stelvio emelkedőjét, amely az idei körverseny Cima Coppija, azaz legmagasabb pontja lett volna a maga 2758 méteres magasságával. A svájci-olasz határ közelében fekvő hegyen az elmúlt napokban nagy mennyiségű hó esett, s a szervezők napok óta próbálkoztak az eltakarításával, ám végül a fokozott lavinaveszély miatt úgy döntöttek, a mezőny idén nem mászik fel a csúcsra. Így az ugyanezen az etapon található Giogo di Santa Maria csúcsa lett az új Cima Coppi, amely 2489 méter magas.

 

Legfrissebb hírek

Hazai siker a Dauphiné záró napján, Pogacaré az összetett

Kerékpár
9 órája

Pogacar erődemonstráló győzelemmel vette át a vezetést a Dauphinén

Kerékpár
2025.06.13. 18:17

Jake Stewart nyerte az újabb hajrát a Dauphinén, Evenepoel elcsúszott

Kerékpár
2025.06.12. 18:21

Dauphiné: Evenepoel fölényes győzelmét hozta az időfutam

Kerékpár
2025.06.11. 18:49

Romeo mert és nyert, szólógyőzelme sárga trikót ért

Kerékpár
2025.06.10. 18:34

Jonathan Milan hozta a kötelezőt, sprintelve nyerte a Dauphiné második etapját

Kerékpár
2025.06.09. 18:07

Fantasztikus hajrá, Pogacar lesprintelte a többi „ufót” a Dauphiné első szakaszán

Kerékpár
2025.06.08. 19:03

Újra együtt láthatjuk versenyezni napjaink legnagyobb kerékpárosait

Kerékpár
2025.06.06. 17:10
Ezek is érdekelhetik