Vuelta: Wout Van Aert a hőségben sem lassított, Mas maradt az élen

A nagy meleg miatt alaposan lerövidítették a rendezők a Spanyol kör vasárnapi, 15. szakaszát. A még versenyben lévő kerékpárosok 180 helyett csupán 110 kilométert tettek meg Palma del Río és Córdoba között, az átlaghőmérséklet 37 fok körül alakult. A tikkasztó hőségben egy tizenegyfős szökevénycsoport alakult ki, a történéseket a Visma csapata kontrollálta. A legtovább Andreas Leknessund bírta, akihez csatlakozott többek között a gyorsasági pontversenyt vezető Wout Van Aert is.
A célegyenesre egy ötfős csoport fordulhatott rá, Van Aert a belga honfitársait is megelőzve diadalmaskodott, és már a második szakaszgyőzelménél tart a Vueltán, a Visma pedig összesen ötnél, Matthew Brennan és Van Aert koprodukciója nagyon jól működik ezen a versenyen és ígéretes lehet a jövőben is a sprintekben.
„Egész nap mi irányítottuk a versenyt, mindig ott voltunk néhány nagyon-nagyon erős versenyzővel, akik segítettek nekünk. Tudtam, hogy senki nem számít a mi támadásunkra, a részhajránál éreztem úgy, hogy eljött a megfelelő pillanat. A vége egy kicsit nehéz volt, erős belga riválisokkal és Leknessunddal küzdöttem” – értékelt Van Aert.
Az élen nem történt változás, továbbra is Enric Mas vezeti az összetettet, előnye több mint két perc Felix Gallal szemben. Valter Attila vasárnap a 89. helyen ért célba, összetettben az 56. pozíciót foglalja el hat szakasszal a vége előtt. A hétfői szünnapot követően Cortegana és La Rábida között folytatják Valterék, sík szakaszon.
81. VUELTA A ESPANA
15. szakasz (Palma del Río–Córdoba, 110.2 km): 1. Wout van Aert (belga, Visma) 2:35:00 óra, 2. Romele (olasz, Astana) azonos idővel, 3. Nys (belga, Lidl-Trek) a. i., …29. Mas (spanyol, Movistar) 2:44 perc hátrány, …89. Valter Attila (Bahrain-Victorious) 9:25 p h.
Az összetett állása: 1. (piros trikóban) Mas 52:05:56 óra, 2. Gall (osztrák, Decathlon) 2:06 p h., 3. Roglic (szlovén, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 2:10 p h., …56. Valter 1:53:08 ó h.
A gyorsasági pontverseny állása: 1. (zöld trikóban) Van Aert 267 pont, 2. Brennan (brit, Visma) 159, 3. Romele 153.
A hegyi pontverseny állása: 1. (pöttyös trikóban) Santiago Buitrago (kolumbiai, Bahrain-Victorious) 69, 2. Van Aert 40, 3. Mas 24.
A fiatalok versenyének állása: 1. (fehér trikóban) Oscar Onley (brit, Ineos) 52:11:40 óra, 2. Omrzel (szlovén, Bahrain-Victorious) 30 mp h., 3. Bisiaux (francia, Decathlon) 10:41 p h.
A csapatverseny állása: 1. Decathlon 156:38:17 óra, 2. Astana 57:32 p h., 3. Astana 1:11:15 ó h.

Vuelta a Espana: Wout van Aert diadalmaskodott a hőségben

Kerékpár: Tadej Pogacar már az otthonában lábadozik – KÉP

Vuelta: nagyszerű előkészítés után újabb Brennan-diadal

A világ egyik legrangosabb kerékpárversenyén indul az MBH




