Phil Bauhaus lenyomta Milant, Philipsen bukott, Valter beért a mezőnnyel

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.03.06. 16:10
Bauhaus több mint egy év után nyert újra szakaszt (Fotó: Getty Images)
Az Észak-Olaszországban zajló Tirreno-Adriatico országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszán is mezőnyhajrá döntött, amelyben meglepetésre Phil Bauhaus bizonyult a leggyorsabbnak, megelőzve Jonathan Milant és Kévin Vauquelint. Valter Attila a főmezőnyben ért célba a győztessel azonos idővel.

 

Könnyű tempóban kezdte a mezőny az idei verseny leghosszabb, 225 kilométer hosszú Volterra és Gualdo Tadino közötti szakaszát, amit a kedden is szökő svájci Jan Stöckli és az olasz Samuele Zoccarato használt ki, és alig néhány kilométer után meg is lépett a pelotontól. A kényelmes tempót leginkább a viszonylag vacak időjárás indokolhatta, hiszen alig 10 fokos hőmérséklet és kellemetlen szél nehezítette a kerékpárosok dolgát. A két szökevény villámgyorsan 11 percnél is nagyobb előnyt alakított ki, a mezőny pedig jó egy óra után kapcsolt rá és indult meg a páros után – a nap egyetlen részhajráját Stöckli elvitte, majd feladta a szökést, és visszamaradt a mezőnyhöz, Zoccarato pedig egyedül folytatta. Jó 70 kilométerrel később aztán elkezdett esni az eső, s a hátralévő távot már vizes úton tette meg a mezőny, amely a nap egyetlen hegyi hajrájának kezdetén fogta meg Zoccaratót. A Casacastalda 7 kilométeres emelkedőjén az EF sora állt az élre, s Richard Carapaz vitte el a hegyi hajrát. A lejtmenetben nem tudott senki meglépni, így mezőnyhajrá döntött, ám 250 méterrel a cél előtt többek között a sprint nagy esélyese, a keddi szakaszgyőztes Jasper Philipsen is bukott. Az esés miatt megritkult sprintermezőnyből a Bahrain német versenyzője Phil Bauhaus győzött Jonathan Milant (Lidl-Trek) megelőzve, a harmadik  Kévin Vauquelin lett az Arkéából.

AZ UTOLSÓ KILOMÉTER

Az egyébként csendes napot teljesítő Valter Attila kimaradt a szakasz végi bukásból, s a főmezőnnyel együtt a győztessel azonos idővel, az 58. helyen  érkezett meg a célba. Az összetettben továbbra is a spanyol Juan Ayuso vezet Milan és az időjóváírásnak köszönhetően a harmadik helyre felugró Vauquelin előtt, míg Valter Attila 26 helyet előrelépve az 51. helyen áll 54 másodperc hátránnyal.

59. TIRRENO-ADRIATICO
3. SZAKASZ (Volterra–Gauldo Tadino, 225 km): 
1. Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious) 5:25:51 óra
2. Jonathan Milan (olasz, Lidl-Trek) a. i.,
3. Kévin Vauquelin (francia, Arkéa) a. i. 
... 58. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) a. i.

ÖSSZETETT
1. Juan Ayuso (spanyol, UAE Emirates) 10:09:22
2. Jonathan Milan (olasz, Lidl-Trek) 6 mp h.
3. Kévin Vauquelin (francia, Arkéa) 14 mp h. 
... 51. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 54 mp h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik